Tech

Titkos orosz űrállomáson ragadt az első afrikai űrutazó

Hallott már az űrben rekedt nigériai űrhajósról? Persze, hogy nem, hiszen ott ragadt. Viszont pénzre van szüksége, sokra. És van, aki ezt el is hiszi, pedig egy ősi átverés tért vissza újrafaragott változatban.

Tudta azt, hogy Abacha Tunde, a nigériai légierő őrnagya volt az első afrikai űrutazó? Ha nem, akkor valószínűleg azt sem tudta, hogy 1979-ben a Szaljut-6 űrállomáson landolt: ugyanott, ahol Farkas Bertalan végezte kutatásait. A történet azonban nem áll meg itt: tíz évvel később újabb titkos misszió keretén belül került a Szaljut-8T űrállomásra, de ottragadt 1990-ben. Amikor ugyanis Szovjetunió felbomlott, csapattagjai hazatértek a Szojuz T-16Z fedélzetén, ő pedig… ott ragadt.

Ugyan a Földről rendszeresen lőnek fel neki az űrállomásra készleteket és jó egészségnek örvend, de már nagyon szeretne hazajönni. Az oda-vissza járat ára azonban 3 millió dollárba kerül, a Tunde bankszámláján lévő 15 millió dollárhoz pedig nem lehet könnyen hozzáférni, ezért is kér mindenkit előlegletételre unokatestvére, az afrikai űr-Robinson nevében eljáró Dr. Bakare Tunde… és akinek eddig nem derült volna ki, az már tudhatja, hogy újra feltűnt az ún. nigériai 419-es átverés módosított változata, ahol az elűzött herceg, vagy pénzügyminiszter helyett immár afrikai űrutazó kér tőlünk busásan megtérülő kölcsönt. Az Anorak nemrégiben publikálta a levél teljes szövegét.

Pedig tényleg van nigériai űrprogram és NASRDA néven fut - legalább ennyi igaz az egész történetből
A fentiek fényében furcsa, de tényleg van nigériai űrprogram és NASRDA néven fut – legalább ennyi igaz az egész történetből

De egy ember egyedül van az űrben! Miért nem igaz ez?

Gondolhatjuk, hogy a levél hemzseg a valótlanságoktól, itt egy pár ezek közül:

  • Az első afrikai-amerikai űrutazó a jelenleg 73 éves Guion Bluford, aki 1983-ban a Challenger fedélzetén hagyta el a bolygót (őt az afrikai származású kubai Arnaldo Tamayo Méndez előzte csak meg a Szojuz-38 fedélzetén, 1980. szeptember 18-án).
  • A Szaljut űrállomásokból csak 7 volt, ennek örökségeként csak moduláris rendszereket fejlesztettek ki: a DOS-7 a Mir űrállomást, a DOS-8 pedig az ISS-t erősíti.
  • Szojuzból T-16Z helyett csak TM-16-os volt (a TM módosított szállítójárművet jelez), ez 1993. január 24 és július 22 között tartózkodott az űrben.
  • Időbeli következetlenség is van a Szovjetunió felbomlásával kapcsolatban: ugyan Litvánia 1990 márciusában már kikiáltotta függetlenségét, a hivatalos megállapodást azonban az ún. belavezsai megállapodáshoz kötjük, amely 1991. december 8-án történt.
  • A NASA oldalán találhatunk egy Gyakran Feltett Kérdések rovatot is, amely szerint egy űrrepülő fellövése körülbelül 450 millió dollárba kerül
  • Tunde Bakare létező személy, de nem doktor – a Wikipedia szerint nigériai televangelista, muszlim szülők gyermeke, közszereplései során gyakran támadja a nigériai kormányt.
  • Azt már meg sem merjük kérdezni, hogy az orosz űrprogram asztronautáinak (illetve kozmonautáinak) fizetését miért egy lagosi vagyonkezelői alapban tartják?

Még mindig nem vagyok meggyőzve…

Rendben, menjünk tovább. A The Register 2004 április 16-ra datálja azon cikkét, amelyben az Anorak levelét közli le szóról szóra (csak itt nincsenek kitörölve az URL-ek, a címek és a nevek), mindezekmellett feltűnő lehet, hogy a levél által emlegetett „felgyülemlett repülési pénzek és annak kamatai” 10 év alatt nem emelkedtek meg egy dollárcentnyit sem. Ráadásul a VentureBeat 2012-ben is utánament a témának, a náluk szereplő legóűrállomást vétek lenne nem megmutatni.

A VentureBeat szerint ez jellemzi az egész történetet.
A VentureBeat szerint ez jellemzi az egész történetet.

De…

Ha még mindig nem ment volna át az üzenet, évezredek óta létezik és működik az átverés azon módszere, amely során a baleknek nagy pénzt ígérünk, ezért cserébe csak egy kisebb mennyiségű pénzt kell fizetnie. Legalizált formában ezt szerencsejátéknak hívják (a fenti definíció értelmében legalábbis), korántsem legalizált formában pedig ezer neve van, ismerjük „spanyol rab” átverésként, „fekete majom” átverésként, Detroit-Buffalo átverésként, az interneteken legismertebb neve pedig a „419” vagy a „nigériai 419”: a szám a nigériai BTK csalásra hivatkozó, ide vonatkozó passzusával kapcsolatos. A nigériai levelek konkrét módszereiről magyar nyelven itt olvashat alapozót, az ezek elleni küzdelem legjobb módszere pedig a levelezőprogramok külön erre kifejlesztett „törlöm”, illetve „tényleg kitörlöm” funkciója – az átveréseket legjobban lehetővé tevő tényező az emberi ostobaság és hiszékenység. Ráadásul van, aki tényleg bedől: 2002-ben például a Magyar Narancs számolt be egy olyan magyar érintettről, aki körülbelül tízmillió forintot veszített egy  ilyen átverés során. Az átverések pedig lokalizálódnak is: 2005-ben már megjelent a nigériai átverés magyar változata, amelyben Gyurcsány Ferenc nevében kérnek anyagi segítséget. Ráadásul egy freemailes emailcímről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik