Minél rosszabb a levegő, annál súlyosabb a betegség, arról azonban még tudományos vita folyik, hogy vajon képesek-e utazni, majd fertőzni a koronavírusok a szálló por részecskéin.
Az orvosok eleinte veszélytelennek tartották, az újságok elaltatták az emberek veszélyérzetét, a főváros pedig hónapokon át nem tett meg mindent a fertőzések számának visszaszorításáért.
A világ egyre több országában tombol a koronavírus-járvány, és a terjedés valóban aggasztó. Ugyanakkor a pánik helyett jobb lenne, ha a valós veszélyekkel is legalább ennyit foglalkoznánk: az influenza ugyanis garantáltan itt van, és épp ezért fontos lenne komolyan venni.
Magyarországon évről-évre százezreket fertőz meg az akár életveszélyes szövődményekkel járó kór. Vannak azonban olyanok, akiknek nem csupán lehetőség, hanem kifejezetten ajánlott megoldás a védőoltás.
Influenzára nincs elterjedt, bármikor bevethető gyógyszer, a beteg csak a tüneteket enyhítheti, a vírust az immunrendszernek kell legyőznie. A legjobb védekezés ezért a megelőzés, az influenza elleni védőoltás pedig ennek leghatékonyabb módja.
Az influenza az egyik leggyakoribb, nagy tömegeket érintő, gyorsan terjedő vírusos légúti megbetegedés. A vírusa kisebb-nagyobb mértékben rendkívül gyorsan változik, a nagyobb változások miatt átlagosan 10-15 évente globális járványt is okoz.