Tudomány koronavírus

A koronavírus nem ugyanolyan, mint az influenza, mutatjuk is, miért

Rengeteg kritikát kap a média és az országok kormányai is azért, mert sokak szerint nagy jelentőséget tulajdonítanak egy olyan betegségnek, aminél még az influenza is többeket öl meg évente. A kettő között azonban nagyon fontos különbségek vannak, és annak ellenére, hogy a koronavírusos megbetegedés érződhet úgy, mintha egy durvább influenza lenne, nem érdemes elbagatellizálni a COVID-19-et sem.

Bár az új koronavírus a statisztikák szerint nagyobb halálozási rátával szedi áldozatait (3,5 százalékos a COVID-19-nél, az influenzánál mindössze 0,1 százalék), valószínűleg ez az arány annak köszönhető, hogy világszinten nem regisztrálnak minden beteget, hiszen nagyon kevés országban szűrnek mindenkit, aki tüneteket mutat. Ezek a tünetek ráadásul könnyen összekeverhetők az influenzáéval, így aki netán lebetegszik, az sem biztos, hogy tudja, melyik vírust kaphatta el.

Koronavírus mikroszkóp alatt. Kép: BSIP/Universal Images Group via Getty Images

Több a komoly beteg

Az igazi különbség inkább ott van, hogy a COVID-19 fertőzésnél sokkal több a komoly tünetekkel, tüdőgyulladással rendelkező beteg, akik kórházi ellátásra szorulnak, gyakran lélegeztetőgépre is szükségük van. És ez az, amiért a koronavírus valójában veszélyesebb, mint az influenza: olyan szinten leterhelheti az egészségügyi rendszereket, hogy ha nem intézkedik a kormány időben, az történhet, mint Olaszországban, vagyis hogy

az orvosoknak maguknak kell dönteniük, kinek az élete fontosabb, kit lássanak el először.

Az sem igaz, hogy csak az időseket kell félteni, friss kutatások ugyanis a kínai járvány alapján kimutatták, hogy a fiatal felnőttek között is bőven akadnak súlyos esetek, náluk csak a halálozási ráta alacsonyabb, mint az idősebbek körében – írja a Science Alert.

Sokkal jobban fertőz

Az új koronavírus sokkal nagyobb fertőzőképességgel rendelkezik, aminek két oka lehet: az egyik az, hogy mivel teljesen új vírusról van szó, senkinek nincs még természetes immunitása vele szemben, a másik pedig az, hogy relatíve enyhe tüneteket mutat a lakosság nagy részénél, így ritkán veszik észre, hogy nem megfázásról vagy gyenge influenzáról van szó. Az új koronavírus egy emberről átlagosan 2-3-ra terjed, míg egy influenzás statisztikailag 1,3 új beteget tud generálni.

Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a koronavírus ezzel együtt lassabban is halad, mint az influenza, mivel tovább lappanghat, és több idő telik el a fertőzések között – írja az MIT Technology Review.

Tovább fertőzőképes

A koronavírusnak hosszabb a vedlési időszaka, vagyis az az időintervallum, amíg egy beteg fertőzni képes. A “vedlést” ez esetben az jelenti, amikor a vírus már bejutott valaki szervezetébe, ott elterjedt, és fertőzni kezd, vagyis vírusokat szór szét a környezetben. Az influenza esetében ez az időszak az első 2-3 napban intenzívebb, de eltarthat egy hétig is, míg

az új koronavírussal fertőzött betegek akár 20 napig is fertőzőképesek lehetnek.

Nincs rá védőoltás

Az influenzával már több mint 100 éve együttélünk, és noha gyorsan mutálódik a vírus, és néha egy-egy nagyobb járványt is okoz, azért kordában tudjuk tartani a védőoltásokkal. A COVID-19 ellen egyelőre sem védőoltás nincs, sem olyan gyógyszer, ami hatásosnak bizonyulna a tünetek mérséklésében. Több fronton folyik az ellenanyag tanulmányozása, de egyelőre olyan szer, amit hamarosan terjeszteni kezdhetnek, nem létezik.

Főkép: Luis ROBAYO / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik