A kormányzati pályázati portál jelenlegi adatai szerint az üzemeltető Bikácsi Agrár Kft. különböző jogcímeken már 883 millió forint EU-s támogatásban részesült.
Meglepetésként egy kisebb pánikkal indult az idei év a nemzetközi tőkepiacokon. Az eleve alacsony hozamkörnyezetben ez csak olaj volt a tűzre. De amilyen hamar jöttek, úgy el is tűntek a piaci viharfelhők.
Az egész világ Kínára figyelt. A kínai központi bank bejelentette, hogy leértékeli a valutáját és a renminbi leértékelése kijózanítóan hatott az egész világ tőkepiacaira.
Több mint egy évig miniszteri biztosként járta az országot, tárgyalt a gazdákkal, nyilatkozott, interjúkat adott, pedig senki nem nevezte ki erre a pozícióra.
Nem hivatalos magánbeszélgetésnek minősítette Horváth István azt a találkozót, amelyen a szekszárdi fideszesek a dohányboltok üzemeltetésére pályázókról beszéltek.