Gazdaság

Kína átszabta a világgazdaság harmadik negyedévének forgatókönyvét

Horváth Istvánnal, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatójával áttekintettük, merre mozdult nyáron a világgazdaság. Az tisztán látszik, hogy a Kínai válság hozta a legnagyobb izgalmakat. A nagy kérdés, hogy a fejlett világ képes növekedése képes lesz-e a lendületet tovább vinni?

Idén nyáron az egész világ Kínára figyelt. A kínai központi bank bejelentette, hogy leértékeli a valutáját és a renminbi leértékelése kijózanítóan hatott az egész világ tőkepiacaira. Amit korábban a piacok feltételeztek, hogy a kínai növekedés lassulása egy belső kínai probléma, ez most megváltozott, hiszen a leértékeléssel Kína beismerte, hogy ezt nem tudja házon belül megoldani, hanem a kínai lassulás az egész világgazdaság számára egy kihívást fog jelenteni.

A legfontosabb kérdés a piacok számára előretekintve, hogy melyik lesz erősebb: a fejlett gazdaságok egészséges, stabil belső növekedési dinamikája, vagy a feltörekvő gazdaságok recessziós tendenciái. Kínai képpel élve olyan ez, mint a Jin és a Yang. Ez a két erő egymással szemben áll, és a piacok azt fogják figyelni, hogy végül melyik kerekedik felül. Hogy ha azt látjuk, hogy a feltörekvő gazdaságok lassulása a fejlett piacokat is lefelé húzza, ez azt is jelentheti, hogy a most látott tőkepiaci korrekció tovább folytatódik. Ha a fejlett gazdaságok lendülete ki tudja húzni a feltörekvő piacokat a jelenlegi kátyúból, akkor elmondhatjuk majd, hogy ez a nyár végi árfolyam esés egy átmeneti dolog volt, és folytatódhat a jobb teljesítmény – vázolta fel Horváth István a világpiac előtt álló fő dilemmát.

Olvasói sztorik