A választ még nem tudja Sándor Zsuzsa, de azt végigveszi, mi az a négy feltétel, amelyeket a magyar kormánynak az igazságszolgáltatás területén teljesítenie kell, hogy megszerezhessük az uniós forrásokat.
A tárcavezető szerint hazánknak jó esélye van rá, hogy még decemberben megkösse a kohéziós és a helyreállítási alap forrásainak folyósításához szükséges megállapodásokat.
Mindössze egy éve van az Orbán-kormánynak, hogy hiteles szövetségesnek mutatkozzon, különben a helyzete kilátástalanná válhat – írja Bartha Dániel és Inotai Edit.
A minisztert a Momentum EP-képviselőjéről kérdezték, mire Gulyás azt mondta, Cseh is egy megválasztott képviselő, így az ő munkássága felett is ítéletet mondanak majd a választók 2024-ben az EP-választásokon.
A Bizottság által támasztott, fennmaradó feltételek közül hátra van még az Antikorrupciós Munkacsoport felállítása, a korrupcióellenes stratégia valamint a csalásellenes stratégia megújítása, ismertette Navracsics Tibor.
Ha még decemberben aláírják a partnerségi megállapodást és hozzájutunk minél előbb a forrásokhoz, január 1-től megvalósul a pedagógusok 10 százalékos béremelése, mondta Gulyás.
Elvben csak az eddigi vállalások és mérföldkövek hangsúlyos betartatásáról van szó az uniós pénzek érkezéséért cserébe, pletykák szintjén az is felmerül, hogy az eljövendő hetekben még új magyar témák is Európa vezetőinek asztalára kerülhetnek. Első kézből podcast.