Megkérdeztük a Médiatanácsot, miért nem adtak tájékoztatást a szokott módon a múlt heti ülésükön született határozatokról, illetve arról, hogy engedélyezték-e a kormánybiztosnak, hogy megvegye a Bors kiadóját.
A Lapcom beszippantásával újra nagyot bukik a vidéki független sajtó Magyarországon, ráadásul a második legnagyobb bulvár napilap, a Bors is a Fidesz közelébe kerül.
A Pallagi Ferenc helyét átvevő új vezérigazgató további jelentős átalakításokat jelentett be a több megyei lapot és a Bors című bulvárújságot kiadó Lapcom Zrt.-nél.
Pallagi Ferenc, a Lapcom Kiadó Zrt. vezérigazgatója és a Bors főszerkesztője januári hatállyal lemond 2005 óta betöltött vezérigazgatói feladatairól. A cég felügyelőbizottságának tagjaként, valamint a vezetés tanácsadójaként dolgozik majd 2017-től.
A Lapcom még nem döntött, hogy a vasárnapi boltzár eltörlése után változtat-e a Vasárnapi Bors megjelenési időpontján. A szombati megjelenés egyébként az elmúlt időszakban bevált.