Média

Megvan, ki lesz a Bors új főszerkesztője

Szekeres Tamás, a leendő Bors főszerkesztő.
Szekeres Tamás, a leendő Bors főszerkesztő.
Szekeres Tamás váltja Pallagi Ferencet januártól a második legnagyobb példányszámú pénzért értékesített napilap, a Bors című bulvárlap élén.

Szombaton már megírtuk: 2017 január elsejei hatállyal lemondott vezérigazgatói pozíciójáról Pallagi Ferenc a Bors című napilapot, valamint, a Kisalföld és a Dél-Magyarország című megyei újságokat és a soproni Superinfót és a Rejtvény magazint is kiadó, a tavalyi évben 9,5 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt és 1,3 milliárd forint adózott eredményt elérő Lapcom Zrt. éléről. Ezt 2005 márciusa óta, azaz több mint 11 éven át irányította a bulvárújságírás egyik meghatározó figurájának számító Pallagi vezérigazgatóként. Azt is megírtuk, hogy a cég élén Pallagit Andreas März váltja majd, aki három és fél éve dolgozik a kiadóvállalatnál pénzügyi igazgatóként.

A friss fejlemény most az, hogy kiderült: Pallagi Ferenc a főszerkesztői feladatokat is leadja egy kollégájának. Az utódja az a Szekeres Tamás lesz januártól, aki mostanáig felelős szerkesztőként dolgozott a bulvárlapnál. Szekeres egyébként már 8 éve a Bors felelős szerkesztője, korábban a Nemzeti Sport napilap és online kiadásának főszerkesztőjeként és a Vasárnapi Blikk főszerkesztőjeként szerzett komoly tapasztalatot, emellett az elmúlt években aktív részese volt vezetőként a napilap megújulásának, piaci sikereinek, valamint a Bors Extra havilap bevezetésének.

A Bors című napilapot egyébként a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) legutóbbi adatai szerint 63.152 példányban tudták értékesíteni 2016. II. negyedévében. Példányszámát tekintve csak a konkurens Ringier Axel Springer Magyarország (RAS) kiadó terméke, a Blikk tudta megelőzni.

Pallagi Ferenc (balra), Betlen János és Orosz József a Napkeltében (MTI-fotó)
Pallagi Ferenc (balra), Betlen János (középen) és Orosz József (jobbra) a Napkeltében (MTI-fotó)

Pallagi Ferenc 33 éven át dolgozott az írott sajtóban. Irányításával lett a Lapcomhoz (illetve akkori nevén még Híd Rádió) igazolása előtt még Színes Bulvár Lap címmel megjelenő Bors az egyik legkeresettebb napilap. Pallagi a Bors előtt a Blikk főszerkesztője volt, de a hajnalban ébredők gyakorta láthatták őt a Napkelte című reggeli műsorban műsorvezetőként.

(Kiemelt képen: Szekeres Tamás, a leendő főszerkesztő. A fotót Szekeres Tamástól kaptuk.)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik