Média

Andy Vajnáék menesztették a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország vezetését

Távoznia kellett a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld főszerkesztőinek, valamint a kiadó több vezető munkatársának. Élő Gábor stratégiai igazgató lett.

Távoznia kellett Szekeres Tamás főszerkesztőnek és az aktuális rovat vezetőjének, Sal Endrének a filmügyi kormánybiztos által megszerzett bulvárnapilaptól, a Borstól – írta meg először az Index, hozzátéve, hogy az új főszerkesztő Kovács Vince lesz, aki eddig szintén az aktuális rovatban dolgozott. A főszerkesztő-helyettes Kövess László lesz, aki mostanáig a sztár rovatot vezette.

Szekeres Tamás egyébként nem sokáig lehetett a lap főszerkesztője, hiszen 2016 végén nevezték ki, miután a korábbi főszerkesztő, Pallagi Ferenc nyugdíjba vonult.

Frissítés 12:19 – Nem is csak a Bors vezetését váltják le

Időközben a Lapcom Zrt. hivatalosan is bejelentette, hogy új vezetőket nevezett ki nem csak a Bors, de a Kisalföld és a Délmagyarország napilapok élére is, valamint új szakember tölti be a stratégiai igazgatói posztot, illetve a közleményben megerősítik, hogy Kovács Vince veszi át Szekeres Tamástól a Borsot, Szekeres pedig közös megegyezéssel távozik a vállalattól. Sal Endre, a Bors főszerkesztő-helyettese ugyancsak közös megegyezéssel távozik a szerkesztőségtől. A Kisalföld főszerkesztői, kiadóvezetői feladatait Garamvölgyi Imre látja el, az eddigi főszerkesztő-kiadóvezető Nyerges Csaba közös megegyezéssel távozik a Lapcomtól. A Délmagyarország új főszerkesztőjének, valamint kiadóvezetőjének Bonifert Gábort, helyettesének Gidró Krisztát nevezték ki. A lap eddigi főszerkesztője, kiadóvezetője Kóti Zoltán és főszerkesztő-helyettese Szögi Andrea közös megegyezéssel távozik a cégtől. A Lapcom stratégiai igazgató feladatait novembertől Élő Gábor veszi át, aki a Mediaworks stratégiai igazgatói székéből érkezik a céghez. Andreas Merz vezérigazgató irányítása mellett a vállalat felsővezetésének az új szakember érkezésével továbbra is tagja marad Györke Zoltán marketing és kereskedelmi vezérigazgató-helyettes, Rigó Judit gazdasági igazgató, Kovács Tibor HR igazgató valamint Szabady Balázs műszaki igazgató. A Bors lapigazgatói feladatait továbbra is Kiss Eleonóra látja el. Nádori Péter tartalomfejlesztésért vezérigazgató-helyettes még a tulajdonosi tranzakció lezárását megelőzően kérte munkaviszonya megszüntetését, ő a héten távozik a Lapcomtól.

Néhány hete vette meg Vajna a céget

A Bors című napilapot kiadó Lapcom kiadót néhány héttel ezelőtt vásárolta meg Andy Vajna filmügyi kormánybiztos cége, az AV Investments a kajmán-szigeteki Radio Bridge Media cégtől, miután ehhez Vajna megszerezte a Gazdasági Versenyhivatal és a Médiatanács engedélyét. Vajna a tulajdonosváltás után a cég élére idén év elején kinevezett vezérigazgatót, Andreas Merzt egyébként megtartotta. Az igazgatóság elnöke lett ugyanakkor Andy Vajna, és az igazgatóságba bekerült a Vajna jobbkezeként ismert Kovács Andrea, aki Radio Investment Kft. néven alapított egy rádiós céget nemrégiben, épp az országos kereskedelmi rádiós pályázat kiírása után.

A kormánybiztos a második legnagyobb példányszámú bulvárnapilapot, valamint a Kisalföld és a Délmagyarország című megyei lapokat kiadó Lapcomot a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester többségi tulajdonában lévő MKB Bank hitelének segítségével vásárolta meg.

Fideszes kabinetvezetőből lett a Délmagyarország főszerkesztője

A Lapcom közleményben mutatta be az új vezetőket. Azt írják, Kovács Vince jelenleg a Bors aktuális szerkesztője, több mint 12 éve dolgozik a Borsnál (illetve 2007-ig elődjénél, a Színes Bulvár Lapnál). Több mint 20 éves bulvár újságírói tapasztalattal rendelkezik, ebből 11 évet dolgozott a Blikknél, amelynek egyik alapítója is volt. Ezenkívül szerkesztő-riporterként dolgozott a Magyar Televízió Megáll az ész című szórakoztató magazinjában és a Frei Dossziéban. Ez utóbbiról könyvet is írt (Frei Dosszié titkai, 1997) valamint 2004-ben társzerzője volt a móri mészárlásról írt könyvnek.

Kövess László újságírói pályafutását a Pest Megyei Hírlapnál kezdte, a Vasárnapi Híreknél folytatta, 1995-től dolgozik a bulvár médiában. A Mai Nap vezető szerkesztője, a Bors elődjének, a Színes Bulvár Lapnak alapító főszerkesztő-helyettese volt. Ezután rövid kitérő következett, a Reggel című napilap felelős szerkesztője volt, majd visszatért a laphoz. Az elmúlt években a Bors egyik főszerkesztő-helyetteseként, egyben a szórakoztató tartalomért felelt.

Garamvölgyi Imre több mint 20 éves újságírói tapasztalattal rendelkezik, dolgozott televíziós és rádió szerkesztőként, a Kisalföld csapatában már ötödik éve tevékenykedik szerkesztőként.

Bonifert Gábor több mint két évtizede dolgozik a marketing, a pr, a kommunikáció és a média területén. Korábban a Szegedi Nemzetközi Vásár és Piac Kft. marketing és kereskedelmi vezetője volt, majd ügyvezető igazgatóként hosszú évekig irányította a SZEGEDma.hu hírportált és egyéb sajtótermékeket megjelentető kiadót. Vezetésével a portál a vidék egyik vezető hírportálja lett. 2014 végétől a Csongrád Megyei Önkormányzatnál tevékenykedett elnöki kabinetvezetőként. Vagy ahogy az mno.hu fogalmaz, fideszes kabinetvezető volt.

Gidró Kriszta 1994 óta dolgozik újságíróként. 1998-tól a Magyar Nemzet munkatársa volt. 2005 óta él Szegeden, a Magyar Nemzet Csongrád megyei  tudósítója volt, 2014-től pedig a Lánchíd Rádió szegedi stúdióját vezette. 2016 augusztusa óta a Magyar Idők belpolitikai szerkesztői és Csongrád megyei tudósítói feladatait látta el.

A Mediaworkstől érkező Élő Gábor legutóbb stratégiai igazgató volt a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő cégnél. Pályája egyébként 25 éve Pécsről indult regionális televíziósként, közéleti és hírműsorok készítése után igazgatóként irányította kereskedelmi és közszolgálati televíziók hírszolgáltatását, rádió és online szerkesztőségek vezetése is része volt munkájának. Bár a közleményben nem említik, Élő Gábor neve szélesebb körben akkor vált ismertebbé az országos közéletben, amikor 2011. december 15-én rendkívüli felmondással kirúgták a Lomnici-ügyként ismertté vált kitakarási botrány kapcsán, majd 2013-ban a bíróság megállapította, hogy a felmondás jogellenes volt. Indoklásában a bíróság kifejtette, hogy Lomnici Zoltán kiretusálásában Élő Gábort sem közvetett, sem közvetlen felelősség nem terheli, az általános vezetői felelősségre való hivatkozás pedig jogellenes.

Nagy értékhez jutott az MKB hiteléből a kormánybiztos

A Kajmán-szigetekre bejegyzett tulajdonos a sikeres működés ellenére adta el a Lapcomot a kormánybiztosnak, hiszen a Lapcom 2015-ben 9,5 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt és 1,3 milliárd forint adózott eredményt ért el, de a cég 2016-ban is szép nyereséget produkált: 1,4 milliárd forintot vett ki a tulajdonos, a Kajmán-szigetekre bejegyzett Radio Bridge Media Holdings Limited. A Lapcom által kiadott Bors jelentőségét mutatja, hogy 2017 első negyedévében mintegy 60 ezer példányt tudtak értékesíteni belőle, ezzel a legnagyobb pénzért értékesített országos elérésű újságok egyike, melyet csak a konkurens Ringier Axel Springerhez tartozó Blikk tud megelőzni. A Kisalföld című regionális napilapból az idei év első negyedévében közel 55 ezer példányban fogyott. A Délmagyarország című Csongrád megyei napilap az ország legrégebbi regionális napilapja, szintén jelentős eléréssel. Ugyancsak ez a cég adja ki a soproni Superinfót és a Rejtvény magazint is.

rádió - fotó: thinkstock.com
Vajna közelében újabb rádiós céget alapítottak
Lehet, hogy az országos kereskedelmi rádiós frekvenciapályázaton való indulás a célja az Andy Vajna bizalmi embere által a napokban létrehozott Radio Investment Kft.-nek.

 

Kiemelt kép: Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, a Lapcom, a Rádió 1 és a Bors tulajdonosa. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik