Bár a szezonban kétszer is elvérzett már a Liverpool a Manchester City ellen (tavaly november, idegenben 3-0-ra, idén február 8-án, otthon 2-1-re kapott ki), azt nem lehetett mondani, hogy esélytelenül lépett pályára az Etihad Stadionban.
A liverpooliaknál ott volt a kezdőcsapatban Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is, és a lendületesen kezdő vendégek Wirtz, majd Ekitiké révén lövésekkel, a 14. percben pedig Szalah egy abszolút ziccerrel jelentkezett, de az egyiptomi az ötös sarkától azért rúgta bedobásra a labdát, mert Khusanov bravúrral bele tudott lépni.
A 18. percben Cherki esése miatt büntetőt reklamáltak a hazaiak, de a bíró akkor még továbbot intett, a 37. percben azonban nem: Van Dijk buktatta O’Reillyt, a tizenegyest Haaland értékesítette (1-0).
Az első félidő ráadásában ismét a norvég villant: Semenyo az alapvonaltól tökéletesen emelt középre, Haaland pedig fejjel megelőzte a védőjét (2-0).
Fordulás után gyorsan eldőlt minden, előbb az 50. percben Semenyo emelt szép gólt (3-0), majd az 56. percben O’Reilly centerezésére ismét Haaland érkezett (4-0).
A támadó pályafutása 28. mesterhármasát érte el.
A Liverpoolnak a szépítés sem jött össze, Szalah ugyanis még egy tizenegyest is elrontott, így a Manchester City 1937 után először egy szezonon belül harmadszor is legyőzte a nagy riválist, és könnyedén jutott be az FA-kupa elődöntőjébe.
A Chelsea 7-0-ra legyőzte a Port Vale-t, és továbbjutott. A harmadosztályban szereplő kiscsapat 1954 óta először játszott a legjobb nyolc között, de a nyolcszoros győztes otthonában már nem volt esélye a további bravúros szereplésre.
A Southampton 2-1-re legyőzte hazai pályán az Arsenalt, és így január közepe óta veretlen, ami a másodosztályban kilenc győzelmet és három döntetlent, valamint immár három FA-kupa-sikert jelent.
