Rogán Antal újabb alkotmánymódosítási javaslatot nyújtott be, amelyben kezdeményezi, hogy rögzítsék az alaptörvényben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási jogát.
A miniszterelnök válaszol címmel sorozat indul Orbán Viktor Facebook-oldalán, amelynek keretében az emberek kérdéseire a kormányfő videoüzenetben felel majd.
Szivattyúznak és további ezer homokzsákot készítenek elő a Borsod megyei Szendrőben, ahol a Bódva magas vízállása miatt három ingatlan került veszélybe. Edelényben is készenlétben vannak, a folyó árhullámára várnak. Képgaléria!
Jövő februárban születhet meg a döntés a platformok, köztük a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció országos minősítéséről - mondta Simon Gábor választmányi elnök.
Levélben tájékoztatja Orbán Viktor a nyugdíjasokat arról, hogy a kormány biztonságba helyezte a nyugdíjakat, valamint arról, hogy a kisfogyasztású háztartások számára nem emelkedik a gáz ára.
A Marcalon átvonuló árhullám a folyómeder partján összegyűlt vörösiszapot visszamossa az élővizekbe, ezérta vízügyi szakemberek Nemeskocsnál naponta 24 tonna gipszet adagolnak a folyóvízhez, ezért a folyó pH-értéke nem emelkedett a megengedett határérték fölé - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Magyarországnak némely más európai uniós tagállamtól eltérően stabil kormánya van, erre a stabilitásra 2011 első félévi európai uniós elnöksége során is építeni akar - jelentette ki Prőhle Gergely helyettes államtitkár egy ausztriai újságírófórumon.
Tarlós István balliberális tanácsadói címmel közölt cikket a Magyar Nemzet. A lap összeszedte, hogy az új fővárosi cégvezetők, tanácsadók közül kik „rejthetnek politikai kockázatot” a kormányoldalnak.
A középszintű érettségi átlagpontszámok és az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) szerzett pontok alapján a tavalyi évhez hasonlóan ismét a fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium a legeredményesebb iskola - derült ki a Köznevelés című oktatási szaklapban közzétett összegzésből.
Nem a kormány intézkedéseit minősítette a Moody's elsősorban, hanem az elmúlt évek megtévesztő politikájának árát fizettette meg Magyarországgal - mondta Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője a Magyar Nemzetben megjelent interjúban.
Az új Fővárosi Közgyűlés ugyan havi 1,6 millió forintban plusz 40 százalék prémiumban maximálta a legfontosabb fővárosi közműcégek vezetőinek fizetését, a korábban kötött munkaszerződések miatt egyes menedzserek továbbra is havonta hárommillió forintnál többet keresnek - hívja fel a figyelmet a Népszabadság.
Miközben a katasztrofális állapotok miatt a hajdúböszörményi önkormányzat a Keleti-főcsatornába szivattyúzná a belvizet, a szakemberek egy része az odaépült vízkivételi mű miatt aggódik - írja a Magyar Nemzet.
Vasárnaptól változik az éves vasúti menetrend. Hat újabb mellékvonalon indul újra a menetrendváltástól a személyszállítás, olcsóbb lesz néhány InterCityn a pótjegy, illetve euróval is lehet majd fizetni a nemzetközi vonatokon. A Volánnál nem lesznek érdemleges változások.
A Fidesz frakcióvezetője becslésekre hivatkozva kifejtette, hogy adócsalással és megtévesztéssel évente 200–400 milliárdos haszonhoz jut egy bizonyos érdekcsoport, tehát szerinte ekkora összeget tüntetnek el az adóhivatal elől - számol be a Magyar Nemzet.
"Már a fővárosi pozíciók elosztásánál is kiderült már, hogy nem az előző ciklus hatalmi logikája ismétlődik meg" - mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Népszavában.
Elfogadta a szocialista képviselőjelölt bocsánatkérését, és visszavonta a becsületsértés miatti feljelentést Dér Tamás, a Fidesz kaposvári elnöke pénteken a Somogy Megyei Bíróságon, így a magánvádas eljárást a bíróság jogerősen megszüntette - közölte Vadócz Attila bírósági szóvivő.
A 2011. január elsején megalakuló kormányhivatalok működési költsége 124 milliárd forint lesz jövőre - közölte a területi közigazgatásért felelős államtitkárság pénteken.
Orbán Viktor szerint 2011 első negyedévében már láthatóak lesznek a siker jelei annak a nem szokványos gazdaságpolitikának a nyomán, amelyet a kormány folytat. Mint fogalmazott, a leminősítéseket felminősítések fogják követni.
Több mint 450 kilométernyi árvízvédelmi szakaszon van készültség Észak-Magyarországon - közölte a regionális környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője pénteken.
A főváros III. kerületében pénteken az OTP Bankot is érintő telekommunikációs hiba jelentkezett, amely a kerületben átmenetileg nehezítette az ügyfélkiszolgálást. A bank telekommunikációs szolgáltató partnere a hibát kijavította - közölte a bank.
Néhány napja az élelmiszerlánc felügyeletért felelős hatóság ellenőrzése során Lengyelországból származó hamisított tojásport talált - közölte a Végh László, a Baromfi Termék Tanács (BTT) keretében működő Tojásszövetség elnöke pénteken.
A kőolaj világpiaci árának emelkedésével emelkedne a bányajáradék, és törvényben tiltanák meg az energetikai cégekre kivetett különadók továbbhárítását a fogyasztókra - olvasható ki az egyes energetikai témájú törvények, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénymódosító javaslatból.
Európa jövője nagy mértékben függ a regionális együttműködés elmélyítésétől - hangoztatta az Országgyűlés elnöke pénteken a témában rendezett nemzetközi konferencián, Budapesten. Kövér László szerint eljött az ideje annak, hogy a térségek közötti együttműködést egy új, magasabb szintre helyezzék.