Hétszáz hasonló ügyben egyszerre eljáró siófoki jogász jogerősen pert nyert a Pécsi Ítélőtáblán, így az OTP-nek az eredeti törlesztőrészlettel kell számolnia. A bank várhatóan a Kúriához fordul.
Majdnem 560 milliárd forintnyi bankbetét tűnt el év eleje óta - ennyi pénzt vettek ki az emberek a pénzintézetekből. Ennek majdnem felét az elmúlt hónapokban.
A jegybank szerint nem hozott változást a hazai pénzforgalomban a tranzakciós illeték bevezetése. Akkor elszámolták magukat, amikor az illetékbevétellel kalkuláltak?
Magyarországon leginkább azért tesznek félre pénzt az emberek, mert megpróbálnak biztonságra törekedni. S ez a fő szempontjuk akkor is, amikor a különböző befektetési lehetőségek közül választanak.
Úgy tűnik, a bankoknak igen fontos, hogy minél többen használjunk hitelkártyát. Legalábbis erre utal, hogy a legkevésbé ennél a terméknél hárították át a tranzakciós illetéket.
Már a csapból is az folyik, hogy egyre drágább a bankolás. Pedig egy kis odafigyeléssel le lehet faragni a költségekből. Sőt még egy keveset spórolhat is. Íme, néhány tipp!
Ha azt gondolja, hogy az Ön bankjánál a készpénzfelvétel és a vásárlás ingyenes, miközben vásárlásairól netán még smst is kap, valószínűleg téved. És ez még csak a kezdet a banki költségek csúnya új világában.
A rendőrség elfogott egy bankkirakat betörésével fenyegetőző 44 éves férfit, akit terrorcselekménnyel való fenyegetés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.
Még az alacsony kamat sem volt fontos az érdeklődőknek, csak a gyorsaság és a felvehető összeg nagysága. A folyószámlák közül a nullás termékek a legkeresettebbek.
A magyarok nagyobbik része elégedett a bankjával, szívesen ajánlaná is másoknak a saját számlavezetőjét. Viszont azt szeretnénk, ha a kormány és a bankok kapcsolata kiegyensúlyozottabb lenne.
Technikai fejlesztés és karbantartás miatt pénteken este héttől hétfőn reggel nyolcig nem lesznek elérhetőek az UniCredit Bank internet és mobilbanki szolgáltatásai.