Gazdaság

De mit is kapunk mi a bankoktól?

Több ezer forintba is kerülhet az ingyenkészpénz. Vélemény.

Idősödő édesanyám évek óta utálja a bankokat. Inkább minden hónapban egy napon át leste a nyugdíját hozó postást az ablakból, mint hogy folyószámlát tartson fent. „Ha nyitnék egy számlát, akkor úgyis csak lehúznának ezért vagy azért, és amúgy meg minek?” – mondogatta mindig.

Nemrég betörtek hozzá, és elvitték az összes megtakarított pénzét. Nem volt sok, mégiscsak egy nyugdíjasról van szó. A rendőrök szerint profik lehettek a tettesek, akik talán még  azt is kifigyelték, hogy készpénzben kapja a nyugdíját, s ebből akár kikövetkeztethették azt is, hogy nincs bankszámlája, tehát a párnacihában tarthatja az összes pénzét.


Fotó: Kummer János

Ez a történet jár mostanában az eszemben, amikor arról van szó, hogy mennyi készpénzt is kellene a bankoknak ingyenesen a betétesei rendelkezésére bocsátania. Vagyis hogy a kormány által szorgalmazott ingyenes készpénzfelvétel helyénvaló-e?

A mi pénzünk

Hisz nem ad semmit a bank azzal, hogy odaadja a pénzünket, nem? Jó, jó, vannak fix költségei, rezsi, meg az emberek bére, de azt azért bőven kompenzálja, hogy az épp használaton kívüli pénzünket a saját hasznára fektetheti be, nem?

Szerintem ez nem teljesen egyértelmű. Valójában azzal, hogy a bankban tartjuk a pénzünket, egy csomó olyan szolgáltatást kapunk, amire nem szoktunk gondolni. Így például azt, hogy nem lehet ellopni a megtakarításainkat – vagy ha mégis sikerül,  akkor a bank nagyon nagy valószínűséggel kártalanít minket.

Aztán ott van az is, hogy a pénzünk – így a bankszámlán virtualizálódva – tulajdonképpen földrajzi korlátok nélkül hozzáférhető. Nem kell aranyrudakat hurcolnunk magunkkal, elég bemenni egy fiókba vagy betolni a kártyát az ATM-be és máris hozzáférünk a saját bejáratú kis páncéltermünkhöz. Mindez még külföldön is működik – így ma nem állhat elő például egy olyan helyzet, mint a Felhőatlasz című filmben, ahol egy csaló módszeresen mérgez egy utazót, hogy megszerezze a kincsesládáját.


Fotó: Neményi Márton

Egyszóval a bankszámla nélkül meglehetősen nehézkessé válna sok olyan dolog, ami ma teljesen nyilvánvalónak tűnik. Tehát lehet, hogy a banknak nem kerül (sok) pénzébe, de nekünk mégis jelentős hasznot hajt.

Drága lesz az ingyen-ATM

Persze bizonyos szempontból biztosan érthető a kormány szabályozási igyekezete, hisz az, hogy a bank – és a tranzakciós illetékkel a kormány – már azelőtt levesz az ember fizetéséből, hogy egy fillért is elköltöttünk volna belőle, elég bosszantó.

Ugyanakkor ezt a helyzetet pont a kormány kreálta azzal, hogy kötelezővé tette, hogy a munkaadók utalják a fizetéseket. Ha ez szabály nem lenne, akkor a munkaadó és a munkavállaló egyszerűen megállapodhatnának abban, hogy készpénzben lesz a havi fizetés.

És persze a tranzakciós illeték és a bankokat terhelő más adók összességében nyilvánvalóan beépüknek a bankszámlaköltségeinkbe. Mint lapunk is megírta, egyes számítások szerint egy év alatt másfélszeresére nőttek a banki költségeink.

Vajon mennyibe fog kerülni nekünk, ha fejenként több ezer forintnyi „ingyen”-készpénzfelvétel költsége terhelődik ránk?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik