Pénzügy

Nullás díjú bankszámlavezetés pedig van – íme a kínálat

bank (bank)
bank (bank)

Legtöbbször feltételekhez kötik, de létezik!

Nyáron, amikor megszavazták a pénzügyi tranzakciós illeték felemelését, sokan azzal riogatták a közvéleményt: befellegzett a nullaforintos számláknak. A jóslat nem jött be, számos bank kínál nullás számlavezetési díjat.

Máshol kifizetjük

Mindenekelőtt egy megállapítás: ingyenszámlák természetesen nincsenek. Amióta bankok léteznek, a pénzintézet betétet fogad be és hitelez, ezért jutalékot, költséget számít fel. Ebből él. A kérdés leginkább az, hogyan teszi ezt.

A végső cél persze a bank szempontjából a profit, amit kis honunkban mostanában alaposan megnyirbált, megnyirbál az állam. Az sem kétséges, hogy a különadókat, a tranzakciós díjakat végső soron ki fizeti meg. A nullaforintos számla ilyen értelemben eszköz csupán, amivel a bankok próbálják vonzóbbá tenni magukat. Merthogy a nullás számlavezetést kínáló bankok bőven megkeresik a magukét a pénzmozgásokon, az információnyújtáson és egyéb címeken. Mire a nullás díjfeltételek teljesülnek már pár ezer forintot ki is húztak a zsebünkből.

OTP BANK

Az OTP, a legnagyobb magyar lakossági bank kínálatában, egyetlen nulla számlavezetéses számlát találtunk, Alap néven. Ez azonban csak akkor valósul meg, ha az alábbiak közül legalább 1 feltétel teljesül:

  • a vizsgálatot megelőző 2 hónapban legalább egyszer érkezett jövedelem/nyugdíj a számlára;
  • legalább havi átlag 150 000 forint a látra szóló egyenleg;
  • a számlacsomaghoz értékpapírszámla kapcsolódik;
  • a számlacsomaghoz kapcsolódó lekötött betét(ek) napi záró egyenlege legalább egyszer elérte az 1 000 000 forintot;
  • a számlatulajdonosok valamelyike rendelkezik az OTP-nél olyan hitellel, amelynek törlesztési számlájaként az Alap számlacsomag van megjelölve.

Amennyiben nem teljesülnek a feltételek, a számlavezetési díj 409 forint.
A számla  havi összes becsült költsége: 2566 forint.

K&H BANK

A K&H Bank két nulla forint számlavezetéses számlát kínál.  A K&H Minimum bankszámla esetében két feltételt kell teljesítenie a tulajdonosnak.

  • Havonta legalább 150 000 forint jóváírást a számlán;
  • A K&H Banknál elhelyezett megtakarítása, befektetése összege eléri a 750 000 forintot.

A számla  havi összes becsült költsége: 2146 forint.

Újnak számítanak a K&H okos számlacsomagok, ezek nem csupán lakossági bankszámlát és az ahhoz kapcsolódó szükséges szolgáltatásokat tartalmazzák, hanem a legtöbb olyan banki szolgáltatást is, amelyekre  a pénzügyek során szükség lehet. A K&H okos számlacsomagok által nyújtott számos szolgáltatásért  külön nem kell fizetni, azokat a választott számlacsomag havi díja tartalmazza. A K&H okos számlacsomagokat 2013. december 31-ig akciós havi díjjal lehet igénybe venni, ebben az időszakban a bank visszatéríti a teljes havi díjat, ha a számlacsomaghoz tartozó jövedelem és megtakarítási feltételek is teljesülnek.  Ez csupán egy rövid időre szóló akció.

ERSTE BANK

Az Erste banknál létezik a SzuperNulla bankszámla. A kedvezményes számlavezetési díj feltételei:

  • havonta legalább 150 000 forint jövedelem érkezzen a számlára (legfeljebb 2 részletben)
  • a számla  havi összes becsült költsége: 1711 forint.

Nulla számlavezetési díjas az Erste Szimpla bankszámlája is. A kedvezményes számlavezetési díjat csak akkor lehet igénybe venni, ha havonta legalább 6 csoportos beszedési megbízás vagy NetBankról indított forintátutalási megbízás teljesül a számláról (bármilyen összetételben).
A számla  havi összes becsült költsége: 2098  forint.

RAIFFEISEN BANK

A Raiffeisen Bank kínálatából figyelemreméltó a Prémium Gold számlacsomag. Itt a készpénzfelvételen kívül minden ingyenes.

  • Havi minimum 280.000 Ft egyösszegű jóváírás a bankszámlára, vagy
  • a Raiffeisen Banknál meglévő megtakarítás összege legalább 8 millió Ft, vagy
  • Raiffeisen Banknál felvett hitelek (lakáshitel, szabad felhasználású hitel, személyi kölcsön) összértéke minimum 18 millió forint (a folyósítás napján érvényes árfolyamon). Továbbá a fennálló tartozás forintértéke összesen minimum 5 millió forint és egyik hitelen sem volt 30 napnál hosszabb törlesztési késedelem az elmúlt 12 hónapban.

Ha a feltételek közül egyik sem teljesül, a számlavezetési díj összege 10 031 Ft/hó.

A számla  havi összes becsült költsége: 932 forint.

Ugyancsak  nulla számlavezetési díjas az Aktivitás számlacsomag. Itt a számlavezetési díj elengedésének a feltételei:

  • a bankszámlán havonta összesen legalább 4 tranzakció teljesüljön minimum 50 000 forint összértékben,
  • aktivált bankkártyával vagy OKOSkártyával rendelkezik a tulajdonos. Ha ezen feltétel nem teljesül, a havi számlavezetési díj 956 forint.

A számla  havi összes becsült költsége: 1097 forint.

Nullaforintos számlavezetési díjas a  Díjnullázó számlacsomag is. A kedvezményes számlavezetési díjat csak akkor lehet igénybe venni, ha

  • havonta legalább 120 000 forint érkezik utalással a számlára (nem muszáj, hogy jövedelem legyen) legfeljebb két tételben.

A számla  havi összes becsült költsége: 1531 forint.

Létezik a Raiffeisen Banknál egy úgynevezett Bázis Számlacsomag is, amelynek nulla forint a számlavezetési díja. A számla  havi összes becsült költsége: 2164 forint.

Az előzőekben felsorolt számlacsomagokat a bankok kínálatát, internetes oldalait böngészve találtuk. Ilyen értelemben tehát csupán iránymutatásként használhatók. Feltételezzük, hogy aki számlát kíván nyitni, azt amúgy is csak gondos mérlegelés után, s többnyire személyesen a bankokat felkeresve teszi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik