archívum

Teljesen osztrák tulajdonba került a Blaguss Volánbusz Nemzetközi Utazási Iroda Kft, miután a Blaguss Reisen GmbH megvásá-rolta a Volánbusz Rt. 40 száza-lékát is – mondta a Világgazdaságnak Molnár Gabriella ügyvezető igazgató.
2003. 08. 21. 08:30
Várhatóan kissé feszült elnökségi ülést tartanak a szocialisták szerdán, amelynek alaphangulatát meghatározhatja Jánosi György választmányi elnök napokban tett nyilatkozata, hogy az MSZP-nek meg kell vizsgálnia a sportminiszter, Gyurcsány Ferenc ingatlanügyeit és a „brókerügyet" - írja a Népszabadság.
2003. 08. 21. 08:17
New Yorkban kedden levonták a 191 tagállam zászlóit, és félárbocra eresztették az ENSZ kék lobogóját. A Biztonsági Tanácsot rendkívüli ülésre hívták össze, de a testület már előzetesen nyilatkozatban ítélte el a világszervezet 58 éves történetében egyedülálló terrortámadást - számol be a Népszabadság.
2003. 08. 21. 08:06
Hivatalosan ma kezdődnek a legmagasabb szintű szakmai tárgyalások a 2004-es személyi jövedelemadóról a koalíciós pártok között. A kormányfő utalásaiból arra lehet következtetni, hogy az oktatási tárcától remél nagyobb áldozathozatalt.
2003. 08. 21. 08:03
Az MSZP frakció szerint az ország az ünnephez méltó módon emlékezett meg augusztus 20-áról, a néhány ízetlen epizód az ünnepet nem tudta megzavarni , de a hétköznapok számára érdemes levonni tanulságaikat - áll a képviselőcsoportnak az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2003. 08. 21. 07:55
A miniszterelnök az SZDSZ követelésének megfelelően már 2004-ben elképzelhetőnek tartja a személyijövedelemadó-kulcsok csökkentését. A kérdés csak annak mértéke és forrása - olvasható a Magyar Hírlapban.
2003. 08. 21. 07:44
Kedden a világszervezet iraki központját ért terrortámadásban életét vesztette az ENSZ-főtitkár különmegbízottja, Sergio de Mello és az UNICEF koordinátora is. Az ENSZ minden Bagdadban dolgozó külföldi alkalmazottját Jordániába rendelte a keddi merénylet miatt. A több száz embert öt repülőgéppel szállítják el az iraki fővárosból.
2003. 08. 20. 10:01
A 66 tagvállalatot magába foglaló Dunaferr cégcsoport egyik társaságánál sincs folyamatban felszámolás, és annak elindításáról sincs szó; a cégcsoport az év első felében 1,6 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el - tájékoztatta az MTI-t kedden a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója.
2003. 08. 19. 17:05
Valószínűleg értékelik a figyelmességét a Blaster által megfertőzött Windows felhasználók a féreg új verziójának, amely kitakarítja a megfertőzött rendszert, majd installálja a javítóprogramot, amely elejét veszi a jövőbeni fertőzéseknek. Az antivírus cégek mégis óvnak a baráti féregtől.
2003. 08. 19. 16:53
Idén már a sokadik bolgár vállalkozót lőtték le Szófiában. Filip Najdenovot a nyílt utcán ölték meg. Az áldozatot és apját, Saban Najdenovot drog- és fegyverkereskedelemmel hozták kapcsolatba korábban. Az Interpol körözési listáján is szerepelt egyikük korábban.
2003. 08. 19. 16:33
„Az adócsalás mértéke a román gazdaságban megközelítette a 16 milliárd dollárt, ami körülbelül a GDP 40 százalékát jelenti" - jelentette ki Ionel Blănculescu az Országos Ellenőrző Hatóság (Autoritatea Naţională de Control – ANC) minisztere, a Romania Libera című bukaresti lap tudósítása szerint.
2003. 08. 19. 16:28
2003 első félévében a biztosító társaságok 117,6 milliárd forintot fizettek ki károkra és életbiztosítási szolgáltatásokra, ami 9,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 109,6 milliárd forintot - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) idei első féléves adataiból.
2003. 08. 19. 16:18
Az amerikai fogyasztók gazdaságba vetett bizalmának jelzőszáma, a Michigan Egyetem bizalmi indexe augusztus közepén 90.2 pontra csökkent. Ez a csökkenés ellentétes a szakértők várakozásával, akik az index 91,5 pontra történő emelkedését várták a júliusi hóvégi 90,99 pontról. A júniusi hóvégi index 89,7 pont, a májusi 92,1 pont volt.
2003. 08. 19. 15:54
Béres István, az Oktatási Minisztérium (OM) volt beruházási kormánybiztosa és Orbán Imre, a tárca 100 százalékos tulajdonában lévő Multinova Kft. korábbi ügyvezetője közleményben tudatta a FigyelőNettel, hogy polgári keresetet indítanak az Oktatási Minisztérium ellen.
2003. 08. 19. 15:02
Olvasói sztorik