Belföld

“Jópofa” akció a brit euróért

A brit külügyi hivatal internetes honlapot indított, hogy megváltoztassa az Európai Unióról sokakban kialakult negatív benyomásokat.

Jack Straw külügyminiszter üdvözölte és “jopofának” nevezte a netes akciót, amely interaktív, hiszen a fórumokon a britek elmondhatják véleményüket, aggályaikat az EU működésével kapcsolatban. A honlap természetesen gazdag információval szolgál az EU történetével, brit vonatkozásaival kapcsolatban, s részletesen foglalkozik a jövő évi bővítéssel is.

A zsarnokság szerződése

A Britain and the EU című honlap indításának közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a brit sajtó – elsősorban a bulvársajtó – az utóbbi időszakban erős kételyeket ültetett el a közvéleményben az Európai Unió jövőjét illetően. Denis MacShane európaügyi miniszter szerint szükség volt az Európa-ellenes napi bulvárpropaganda ellensúlyozására. (Jól mutatja az elmérgesedő verbális harcot, hogy az EU-ellenesek az unió új, megvitatás alatt álló alkotmánytervezetét egyszerűen csak a “zsarnokság szerződése” néven emlegetik.)

Az árnyékkormány vádol

Az EU-ellenes lobbi természetesen nincs meggyőzve. Michael Ancram, az árnyékkormány külügyminisztere azzal vádolja a kormányzatot, hogy az ködösít, a valóság elfedésére szolgáló propagandaeszközöket vet be.

Tény, hogy az új honlap populáris módon, egyszerű nyelvezettel mutatja be az EU-t, s igyekszik megválaszolni azt a kérdést: miért is jó Nagy-Britanniának, hogy részese a szövetségnek.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik