Belföld

A Dunaferr egyik kft.-jénél sincs felszámolás

A 66 tagvállalatot magába foglaló Dunaferr cégcsoport egyik társaságánál sincs folyamatban felszámolás, és annak elindításáról sincs szó; a cégcsoport az év első felében 1,6 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el - tájékoztatta az MTI-t kedden a részvénytársaság elnök-vezérigazgatója.

Hónig Péter cáfolta és szakmailag megalapozatlannak nevezte a Dunaferr tagvállalatok felszámolásáról, az ahhoz kapcsolódó tömeges elbocsátásokról szóló híreket. Mint elmondta: a tagvállalatok felszámolására azért sem kerülhet sor, mert a Dunaferr csoport – a tavalyi és tavalyelőtti veszteséges éveket követően – az idei esztendő első félévét több mint 80 milliárd forint nettó árbevétel mellett 1,6 milliárd forint adózás előtti nyereséggel zárta.

Jelenleg a cég állami tulajdonú részvénycsomagjának a privatizációja folyik, ami várhatóan az év vége felé zárul le – tette hozzá. “A befektetővel szemben kiemelt fontosságú privatizációs követelménynek a foglalkoztatási szint megőrzését jelölte meg a Dunaferr privatizációját elrendelő kormányhatározat” – emlékeztetett a cégcsoport elnök-vezérigazgatója. Kiemelte: a Dunaferr iránt olyan cégek érdeklődnek, amelyek Közép-Európa térségében már több acélipari vállalatot vásároltak meg és működtetnek sikeresen.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.