archívum

Csupán néhány ezerrel gyarapodhat az evások tábora azzal, hogy jövőre már 25 millió forintos árbevételi határig lehet választani ezt az egyszerűsített vállalkozó adót az idei 15 milliós helyett – derül ki az adóhivatal kimutatásából.
2003. 10. 07. 08:33
A legtöbb erőszakot tartalmazó műsorajánlót a kereskedelmi csatornák tűzték műsorra - olvasható a Magyar Hírlap összegzésése az Országos Rádió- és Televíziótestület tanulmányáról. Az RTL Klubon és a Tv2-n a beharangozók fele, míg a vizsgált közszolgálati adókon (M1, Duna Tv) csupán a műsorelőzetesek egyötöde tartalmazott agressziót.
2003. 10. 07. 08:15
A rendőrség kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke, Szász Károly elleni támadás nyomozásának meghosszabbítását - jelent meg a Magyar Hírlap keddi számában.
2003. 10. 07. 08:11
Már 1998-tól nyilvánvaló volt, hogy PVC-ből nem készülhet hivatalos okmány – jelentette ki a Népszabadságnak a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója. Hetesy Zsolt szerint az okmányreform során alkalmazható alapanyag kérdése már 1998-ban eldőlt, amikor az új útlevelet bevezették, és annak adatoldalát polikarbonátból állították elő. Így a BM-nek már nem okozhatott meglepetést, hogy 1999 novemberében a szakértői intézet a PVC-igazolvány
2003. 10. 07. 08:02
A Miniszterelnöki Hivatal – mint alapító – döntése alapján pótmagánvádat nyújtott be a Millenáris Közhasznú Társaság a cég korábbi gazdálkodása során vélelmezett visszaélések ügyében - olvasható a Népszabadságban. A kht. új vezetősége tavaly szeptember tett feljelentést a társaság jelentős vagyonvesztése miatt, a rendőrség vádemelési javaslatot is készített Berkecz Mária volt ügyvezetővel szemben, az ügyészség azonban bűnc
2003. 10. 07. 07:53
Működésének folytatásáról döntött a Duna-Profit Ingatlanszövetkezet hétfői közgyűlésén, ahol csaknem egyhangúan vetette el a megjelent kétezer befektető a társaság működésének megszüntetését.
2003. 10. 07. 07:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,5 pontos emelkedéssel, 9.389,65 ponton zárt hétfőn, a pénteki záró értékhez képest ez 2,15 százalékos erősödés, egyben 41 havi csúcs.
2003. 10. 06. 18:27
A Bunte.T-Online német internetes oldal információi szerint pénteken megszületett a második gyermeke a teniszsport álompárjának, Steffi Grafnak és Andre Agassinak. A 22-szeres Grand Slam-győztes, 34 éves német legenda állítólag egy Las Vegas-i klinikán adott életet a kislánynak, aki hetekkel korábban érkezett, mint ahogy várták. A hírt Steffi Graf brühli irodája megerősítette. A házaspárnak már van egy kétéves kisfia, Jaden Gil.
2003. 10. 06. 18:22
A Rába Futómű Kft. és a John Deere Waterloo Works, hároméves termékfejlesztési, gyártási és beszállítási együttműködési szerződést írt alá. A szerződés értelmében a Deere & Co. csoporthoz tartozó John Deere Waterloo Works 9000T traktorainak "gumihevederes- és nedves parkolófékes gumihevederes futóműveit" kizárólag a Rábától szerzi be - a cég közleménye szerint. Ezen kívül a Rába preferált beszállítói státuszt kap egyes, a Rábának fő kompetenciát
2003. 10. 06. 16:49
Négy településen nem szólalt meg a jelzőberendezés a hétfőn Pakson és környékén megtartott szirénapróba során - közölte az MTI-vel az országos katasztrófavédelem sajtóügyelete. A szirénapróbával a Paksi Atomerőmű 30 kilométeres körzetében telepített elektronikus lakossági tájékoztató és riasztó eszközök üzembiztosságát ellenőrizték - mondta a sajtóügyeletes. A tájékoztatás szerint a Tolna megyei Szárazd, Gyönk és Fadd, valamint a Bács-Kiskun meg
2003. 10. 06. 16:26
George Bush amerikai elnököt Adolf Hitlerhez hasonlította, valamint az iszlám jog szerint törvényesnek ítélte meg a megszállók elleni iraki küzdelmet hétfőn Krekar molla, az Anszár al-Iszlám kurd fundamentalista szervezet alapítója.
2003. 10. 06. 16:24
Új fogalom a béren kívüli juttatások és az internet-előfizetések között. A dolgozói elkötelezettséget és cégeredményt javító béren kívüli juttatások, motiváló tényezők közül korunkban azok viszik a prímet, amelyekből a munkavállaló érezheti, hogy a személye fontos, cége valóban gondoskodik róla. A vállalatok számára ilyen új motivációs eszközként jelent meg az otthoni internet.
2003. 10. 06. 15:51
Folytatódott a február közepe óta tartó csapadékszegény időjárás szeptemberben - állapítja meg az Országos Vízügyi Főigazgatóság legfrissebb jelentése a vízháztartásról.
2003. 10. 06. 15:26
A Samsung Electronics jövőre világszerte növekvő keresletet vár a számítógépek iránt, és általában véve is alapvető élénkülésre számít az információtechnológiai ágazatban.
2003. 10. 06. 15:24
Olvasói sztorik