archívum

A Szabad Demokraták Szövetsége egyetért a parlament létszámának 250 főre való csökkentésére tett miniszterelnöki javaslattal, sőt az önkormányzati képviselők létszámát is a felére csökkentené - mondta Kuncze Gábor, a párt elnöke és Demszky Gábor főpolgármester szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2004. 02. 18. 19:12
A nemzeti fejlesztési terv (NFT) részét képező, egy éve meghirdetett Európa- terv keretén belül összesen 1365 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg Magyarországon - mondta Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a kormányülést követő sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.
2004. 02. 18. 17:22
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán felszólította az "illetékeseket", hogy adjanak tájékoztatást arról, miért titokban és milyen feltételek mellett adták el a Magyar Olaj- és Gázipari Rt. (Mol Rt.) részvényeinek tekintélyes részét.
2004. 02. 18. 17:17
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal minden befejezett ügyben pernyertes lett 2003-ban - tájékoztatott közleményében az adóhivatal. Az adóhatóság ellen indított perek úgynevezett pertárgyértéke 2001 óta folyamatosan csökken.
2004. 02. 18. 16:36
Kedvezőtlen folyamatokat vetít előre a meglepően magas januári inflációs adat. Az elemzők komoly veszélynek látják a várakozások tartós emelkedését, és az infláció beragadását akár 2005 végéig.
2004. 02. 18. 15:01
A magyar és a szlovák vámigazgatás vezetői együttműködési megállapodást írtak alá a május elseje utáni közös határátkelőhelyeken a vámellenőrzés megszüntetésével kapcsolatos intézkedések összehangolásáról szerdán, Budapesten.
2004. 02. 18. 14:50
Az öt éve folyó trösztellenes vizsgálat hivatalos lezárulása előtt nem sokkal az Európai Bizottság elutasította a Microsoft peren kívüli megegyezést szorgalmazó ajánlatát - közölték az ügyet belülről ismerő források kedden, nevük elhallgatását kérve.
2004. 02. 18. 14:06
Olvasói sztorik