Számos felvetést hallok Orbán-ügyben, kettőtől konkrétan kiég az agyam.
- Az egyik ez: elérhet-e hozzá az elszámoltatás?
- A másik ez: vajon mi lehet a politikai jövője?
Persze érdekes időtöltés beszélgetni arról, hogy elképzelhető-e ENSZ-főtitárként, FIFA-elnökként, a Fidesz edzőjeként és/vagy csapatkapitányaként, esetleg perzsa sahként a leváltott miniszterelnök. Eközben az a helyzet, hogy Orbánig nemcsak elérhet, hanem hanem el is kell érni az elszámoltatásnak, méghozzá rövidesen, politikai jövője pedig ebből következően nincs.
Ez az ember az elmúlt tizenhat év alatt megírta a saját jövőjét:
Ha az előzményekből és a jelenlegi helyzetből indulok ki, egyszerűen nem látok más ésszerű opciót. A továbbiakban el fogom mondani,
- miért lehetetlen, hogy Orbán szabadlábon maradjon,
- mi következik abból, ha végre a csuklójára kerül a bilincs,
- lehet-e teljesen független az igazságszolgáltatás a politikától és társadalmi többség igazságérzetétől (nem),
- és hogy miért tartom badarságnak Orbán esetében az ártatlanság vélelmét.
De vannak-e tények egyáltalán?
Az Orbán-probléma ismeretelméleti kérdés. Tudunk-e kétséget kizáró megállapításokat tenni a valóságról? Vannak-e kikezdhetetlen tények, vagy csak szemben álló narratívákról beszélhetünk, és minden ismeret nyájélmény, buborékvalóság? Ha efféle radikális relativizmusban zümmögünk, akkor Osztie Zoltánnak ugyanúgy igaza van az elmúlt 16 év megítélésében, mint Ruff Bálintnak. Sőt,
Ha az szólna ellenérvként, hogy a politika szubjektív narratívák harcának a terepe, míg az igazságszolgáltatás tények és bizonyítékok objektív mérlegelésén alapul, arra azt mondom: tetszetős ellenérv, és van is benne valami. Csak akkor bontsuk tovább: a politika részint világnézeti vitákról és ideológiai döntésekről, az aktuális többség meggyőződésének érvényre juttatásáról szól. Ezt elismerem, azt viszont nem, hogy politikai döntések ne nyugodhatnának tényeken.
Ha a statisztikák szerint a gyorshajtás életveszélyes, és emiatt bevezetik a sebességkorlátozást, az tényeken alapuló politikai döntés. Persze, akkor is van a döntésben világnézeti elem, hiszen aki az élet védelmében tiltja a gyorshajtást,
- az emberi életet fontosabbnak tekinti, mint az autóvezetők korlátlan szabadságélményét,
- az államról pedig azt gondolja, hogy van joga szabályozni polgárok mozgását a közutakon.
Csakhogy, ha nincsenek közös feltevéseink helyesről és helytelenről, akkor egyszerűen nincs miről beszélnünk egymással. Lehet, hogy efelé a totális konszenzushiány felé haladunk, s ha az beköszönt, gyorsabban okozza a civilizáció végét, mint a klímakrízis; viszont még nem tartunk itt, hiszen: élünk.
És mert vannak morális állítások, melyeket a tapasztalat igazol és ellenálnak minden dekonstrukciós kísérletnek. Ezeket is a tények körében kell kezelnünk – így kezeli őket az igazságszolgáltatás is. Messze nem igaz, hogy a jognak nincs dolga a társadalom értékrendjével. Ezek vannak az egyik serpenyőben, a másikban pedig tények és bizonyítékok. A jogrendet a kezdetektől a közösség elvei alakítják, így biztosítva az élet fennmaradását.
