Belföld

SZDSZ: csökkenjen a Parlament létszáma!

A Szabad Demokraták Szövetsége egyetért a parlament létszámának 250 főre való csökkentésére tett miniszterelnöki javaslattal, sőt az önkormányzati képviselők létszámát is a felére csökkentené - mondta Kuncze Gábor, a párt elnöke és Demszky Gábor főpolgármester szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kuncze Gábor elmondta: az SZDSZ módosító javaslatot nyújt be az Országgyűléshez, melynek lényege, hogy a választókörzetek számát 176-ról 152-re csökkentenék, megszüntetnék a területi listákat, az országos listáról szerzett mandátumok számát 98-ra növelnék. A választás egyfordulós lenne.

Az SZDSZ elnöke közölte, hogy az egyetlen fordulóban az egyéni jelöltekre szavaznának a választópolgárok: aki a legtöbb szavazatot kapta, az lesz képviselő, a vesztes szavazatok pedig felkerülnek a 98 fős országos listára, és a pártok a leadott szavazatok arányában részesülnek a mandátumokból. “Ennek (…) az lesz a következménye, hogy összességében a jelenleginél arányosabb, vagyis a választók akaratát jobban tükröző választási szisztéma jön létre” – mondta.

Ahhoz, hogy egy párt az országos listán mandátumhoz jusson, egyéni jelöltjeinek az összes szavazat öt százalékát meg kell szerezniük – tette hozzá. Hangsúlyozta: a választások egyszerűsítésével jelentős kiadásokat lehetne megtakarítani. Kuncze Gábor kitért arra is, az SZDSZ először 1993-ban javasolta a parlament létszámának csökkentését. A pártelnök az MTI érdeklődésére elmondta: az SZDSZ képviseletében részt vesz a csütörtöki négypárti egyeztetésen, amelyen a miniszterelnök közös európai parlamenti választási lista állítására tett javaslatát vitatják meg.

Demszky Gábor főpolgármester azt javasolta: felezzék meg az önkormányzati képviselők létszámát, ugyanis a kisebb testület nemcsak olcsóbb, de demokratikusabb és hatékonyabb is. “Hogy a magam házatáján söpörjek először, azt javaslom, hogy a 66 fős fővárosi képviselői létszámot felezzük meg 2006-tól: 66 helyett a Fővárosi Közgyűlésnek csak 33 tagja legyen” – mondta Demszky Gábor.

Hozzátette: a legkisebb falvak kivételével az összes magyar önkormányzatban ugyanígy kellene eljárni. A főpolgármester példaként említette a 10 millió lakosú New Yorkot, melynek képviselőtestülete csupán 51 fős, azaz egy képviselőre 157 ezer választópolgár jut. “Nálunk a 66 fős Fővárosi Közgyűlés egyetlen képviselője 27 ezer választópolgárt képvisel” – mondta. Szólt arról is, hogy becslések szerint az összesen 676 fővárosi önkormányzati képviselő évente 6,8 milliárd forintjába kerül Budapestnek: ha 2006-tól csak 338 képviselőt választanának, ez évi 3,4 milliárd forintos megtakarítást jelentene. Mint mondta: Budapest 676 önkormányzati képviselője “a demokratikus rendszer képében megjelenő látszatdemokráciát is jelent, a pazarlás világrekordját”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.