Az olajár csökken, de azt akarjuk, hogy egészen 30 dollárig süllyedjen - jelentette ki Purnomo Yusgiantoro OPEC-elnök, egy dzsakartai lapnak nyilatkozva.
A Mol vezetői közölték, hogy csak a szeptember 2-i igazgatósági ülése után hozzák nyilvánosságra a gázcégekre érkezett ajánlatok számát. A Népszabadság információi szerint négy cég tájékozódott a gázüzletág iránt.
Szeptemberben az APEH, az OEP és az ÁNTSZ razziáira számíthatnak a magánorvosi rendelők, ahol az elmúlt évben az emberek 11,5 százaléka fordult meg és egy beteg átlagosan húszezer forintot költött a privát kezelésre – írja a Magyar Hírlap.
Budapesten 2004 első félévében – előzetes adatok szerint – 1934 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, 3,1 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Viszont nőtt az alkohol miatt bekövetkezett balesetek száma.
A magyar cégekre jelenleg inkább a felhalmozás, mint a fejlesztés a jellemző. A csökkenő kamatszint azonban feltételezhetően változtatni fog ezen a helyzeten – írja a Napi Gazdaság.
Gazdaságpolitikában a stabilitást, a társadalompolitikában a dinamizmust, a változást képviseli Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt. A cseh és lengyel válságokon edződött tőzsde nem tart az egyhónapos átmenettől.
Gyurcsány Ferenc a kormánytagokról annyit árult el, hogy kiválasztásuknál „a gazdaságpolitikában a stabilitást, a társadalompolitikában a dinamizmust" fogja szem előtt atrtani. Biztos tagként egyelőre csak Kiss Péter kancellária minisztert neve hangzott el a Magyar Televízió Este című műsorában.
Több mint 12 ezer fővel bővült a versenyszférában foglalkoztatottak létszáma január és július között a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint
A cseh nemzeti légitársaság, a Ceske Aerolinie AS (CSA) csütörtökön bejelentette, hogy a magas olajár miatt szeptember 1-től bevezeti az üzemanyagpótlékot.
A magyar-szlovén kettős adóztatást elkerüléséről szóló egyezménnyel teljessé válik a két ország közötti gazdasági együttműködést segítő szerződések köre - mondta Kovács László külügyminiszter az egyezmény aláírását követő sajtótájékoztatón csütörtökön.
A magyar államháztartás és a folyó fizetési mérleg együttes hiányát hosszú távon nem fogják finanszírozni, vagy csak magas kamatszinten a piacok - mondta Járai Zsigmond csütörtökön Egerben.
Dobrev Klára, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) elnökhelyettese csütörtökön lemondott tisztségéről, közös megegyezéssel pénteken távozik a hivatalból és megszűnik köztisztviselői jogviszonya.
Az iraki ideiglenes kormány jóváhagyta a nedzsefi békéről szóló megállapodást - jelentette be Kászen Daúd államtitkár a helyi idő szerint péntek hajnalban tartott bagdadi sajtóértekezleten.
A Jukosz orosz olajóriás szeptemberre kifizette az olajszállítási díjat a csőtulajdonos Transznyeftnek, s emiatt egyelőre nem lehet fennakadás Európába, így Magyarországra irányuló exportjában.
Csütörtök délután névleges teljesítményének 50 százalékáig növelték Pakson az atomerőmű tavaly márciusban nagyjavításra leállított, s az áprilisi üzemzavar miatt tovább álló kettes reaktorblokk terhelését.
Otóberben két éves, 125 milliárd forint összegű diákhitel-kötvény kibocsátási program indul s a Diákhitel Központ néhány éven belül a nemzetközi kötvénypiacon is megjelenik - jelentette be Csillag Tamás, a Diákhitel Központ Rt. (DK Rt.) vezérigazgatója.
Az idei német GDP-arányos államháztartási deficit elérheti a 3,7 százalékot is. A Financial Times Deutschland német üzleti lap szerint ezt a számot közli majd a jövő héten Hans Eichel pénzügyminiszter az EU pénzügyi biztosával.
Az Igazságügyi Minisztérium hivatalos, Mádl Ferenc köztársasági elnökkel egyeztetett álláspontja szerint a Medgyessy-kormány még 30 napig teljes jogkörű és csak azt követően javasolhat az államfő a parlamentnek új miniszterelnök-jelöltet - mondta Bárándy Péter az MTI-nek csütörtökön.
A zsűri különdíjával jutalmazták Kocsis Tibor Új Eldorádó című dokumentumfilmjét a romániai Sf. Gheorghe-ban aug. 17-22. között megrendezett Anonimul Nemzetközi Filmfesztiválon.
A japán Mitsubishi Motors és fő külföldi részvényese, a német-amerikai DaimlerChrysler csütörtökön cáfolta azt az aznapi japán sajtóértesülést, hogy tovább távolodnak egymástól, lazítva műszaki együttműködésüket is, s nem gyártanak a jövőben közös alépítményeket modelljeiknek.
Az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtöki jelentés szerint a múlt héten 10 ezer fővel 343 ezerre emelkedett a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban.
Nem lesz konstruktív bizalmatlansági indítvány, a két koalíciós párt a köztársasági elnököt arra kéri, tegyen javaslatot a parlamentnek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök személyére.