archívum

[FN, MTI] Az orosz gazdasági növekedés az idei január-júniusi időszakban az előzetes becslések szerint 5,4 százalékra lassult a tavalyi év azonos időszakának 8,8 százalékos növekedési üteme után. A tavaly júniusi adattal összevetve az idén júniusban 5,3 százalékkal volt magasabb a hazai össztermék, de ez alig több mint fele az egy évvel azelőtti 10,2 százalékos éves kivetítésű növekedési ütemnek. Ugyanakkor az idei első fél évben az infláció is
2001. 07. 30. 11:45
[FN] A Kereskedelmi és Hitelbank, illetve ABN Amro részvényekkel rendelkezők augusztus 13-tól szeptember 28-ig helyezhetik letétbe érvénytelenné vált részvényeiket , amiket újra cserélnek - áll a K&H Rt. közleményében, amelyet hétfőn tett közzé a Magyar Tőkepiacban. A két bank fúzióját a cégbíróság június 30-án jegyezte be, ezzel a korábbi részvények érvénytelenné váltak. A K&H részvényesei minden darab 2000 forint névértékű, névre szóló törzsrés
2001. 07. 30. 11:32
[FN, Prím] A számítástechnikai biztonsági rendszerek egyre nagyobb szakértelmet kívánnak, ezért a Symantec elkezdi a biztonsági mérnökök képzését , és ennek megfelelően átalakította partneri rendszerét is. A Symantec céget a nagyközönség elsősorban a Norton márkanévről ismeri. Az elmúlt időszakban - cégek és termékek vásárlásával - a Symantec nagyon megerősödött és betört a bonyolult, nagy rendszerek védelmének a piacára is. A Symantec a biztonsá
2001. 07. 30. 10:08
[FN] Tíz pályázat érkezett be a pénteki határidőig az Informatikai Kormánybiztosság (IKB) által kiírt kormányportál-pályázatra - tudta meg a Magyar Hírlap. A Miniszterelnöki Hivatal által indított elektronikus kormányzati programra két év alatt összesen 12 milliárdot szán a kabinet. Az előminősítő szakasz augusztus 6-án ér véget. Akkor legfeljebb öt társaságot neveznek meg, amelyekkel tovább folytatják az eljárást. Az eddig nem derült ki, hogy m
2001. 07. 30. 10:02
[FN, FT] A világ második legnagyobb Coca Cola-palackozója, a görög Coca Cola HBC felvásárolja az anyavállalat palackozó üzemeit a balti államokban és Oroszországban . A bejelentésre már a múlt hét végén 3,5 százalékkal 15,60 euróra drágult a Coca Cola HBC az athéni értéktőzsdén. A Coca Cola HBC 200 millió dollárt fizet az üzemekért az amerikai CC Companynak. A Coca Cola Co. a kilencvenes évek közepén körülbelül 400 millió dollárt ruházott be a ba
2001. 07. 30. 09:53
[FN, MTI-Eco] Az olasz Pirelli kábel- és autógumigyár bejelentése szerint a Benettonnal karöltve megvásárolta az Olivetti 23 százalékát , amely közvetetten ellenőrzést biztosít számára a Telecom Italiában, Európa ötödik legnagyobb telefontársaságában. A részesedést egy külön erre a célra létrehozott közös vállalkozás vásárolta meg, amelyben maga 60, a Benetton cég pedig 40 százalékot birtokol. A cég 7 milliárd euróért vásárolta fel az Olivetti ré
2001. 07. 30. 09:43
[FN] Az amerikai kartellhatóság döntése miatt végleg meghiúsult a második legnagyobb amerikai légitársaság, a United Airlines fúziója a hatodik legnagyobbal, a US Airways-szel . A döntés szerint az egyesülés nyomán olyan hatalmas légitársaság jönne létre, amelynek léte akadályozná a piaci versenyt, emelné a jegyárakat és az Egyesült Államokban minden vonalon károkat okozna az ügyfeleknek. Az UAL a fúzió következtében 30 vonalon került volna monop
2001. 07. 30. 09:36
[FN, MTI] Amerikai bankok és befektetési cégek 8 milliárd fontos vételi ajánlatot tettek a British Telecommunications Plc. brit országos távközlési szolgáltató úgynevezett végső vezetékszakaszára (local loop), vagyis arra a vezetékhálózatra, amely a 25 millió végfelhasználót köti össze a helyi alállomásokkal, és így az országos hálózattal. A brit kormány a távközlési liberalizálás kiteljesítésének jegyében már két éve próbálja jogilag "kibogozni
2001. 07. 30. 09:29
[FN, MTI] A svájci Swisscom mintegy 30 millió svájci frankos kártérítést fizet ki ügyfeleinek azért a mobilhálózati hibáért, amely pénteken 10 órán keresztül blokkolta a cég mobilszolgáltatását . A Swisscom közlése szerint az üzemszünetet - amely az eddigi leghosszabb volt a cég történetében - a lausanne-i számítógépes vezérlőközpontjában jelentkező szoftverhiba okozta. A cég ezért bejelentette, hogy kártérítésként a havi előfizetéssel rendelkező
2001. 07. 30. 09:24
[FN, MTI] Az Arago Rt.-ben főtulajdonos Domestore Kft. az Arago valamennyi részvényére szóló nyilvános vételi ajánlatot tett közzé a Magyar Tőkepiacban hétfőn. Az Arago Rt. tõzsdén forgó törzsrészvényeit a névérték 46 százalékán, azaz 460 forintért, a kamatozó részvényeket a névérték 60 százalékán, azaz 600 forintért kívánja megvásárolni a Domestore Kft. A vételi ajánlat érvényessége augusztus 15-től szeptember 14-ig tart. A Domestore Kft
2001. 07. 30. 09:17
[FN] A forint felértékelődése ellenére a magyar konzervipar várhatóan a tavalyihoz hasonló mértékben, 10 százalékkal növeli árbevételét az idén , mert a feldolgozók a kedvező időjárás miatt több és jobb minőségű nyersanyagot tudnak felvásárolni - nyilatkozta Galambos József, a Magyar Tartósítóipari Szövetség titkára. Noha az évente 300 millió dollár értékben kivitelre termelő konzervipar a májusi forint árfolyamsáv-szélesítés következtében az év
2001. 07. 30. 09:11
[FN, MTI] A Stadion Invest Rt. hat tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki 32 labdarugó-stadion felújítására - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A nyerteseknek 2001. november 1. és 2003. szeptember 30. között kell teljesíteniük az összességében mintegy 20 milliárd forint értékű beruházást. A tárgyalásos eljárást az indokolta, hogy az ajánlatkérő híján van a stadionrekonstrukcióval kapcsolatos speciális ismereteknek.
2001. 07. 30. 09:07
[FN, KSH] Az önkormányzatok tulajdonában lévő ingatlanok száma mintegy 0,5 százalékkal nőtt egy év alatt , és meghaladta a 847 ezret - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Önkormányzatok Ingatlanvagyona című kiadványából. A felméréshez országszerte 3164 önkormányzat szolgáltatott adatokat. A kiadvány szerint a legtöbb önkormányzati ingatlan Budapesten található, száma eléri 102,8 ezret. Az adatok szerint itt csökkenés mutatkozik, egy
2001. 07. 30. 08:44
[FN] A vártnál is nagyobb mértékben csökkent Japán ipari termelése júniusban . Az elemzői várakozásokkal ellentétben a zuhanás több mint kétszerte nagyobb volt, hatalmas terheket zúdítva ezzel a cégekre, amelyek így további ösztönzést kaptak, hogy elbocsássák dolgozóikat, vagy költségeiket egyéb módon csökkentsék. Júniusban a szigetország ipari termelése mindösszesen 0,7 százalékkal esett vissza havi szinten - tájékoztatott a japán gazdasági mini
2001. 07. 30. 08:23
[FN] Az ősszel az államháztartási törvény (áhtv.) módosítását tervezi a Pénzügyminisztérium, jövőre pedig a teljes újrakodifikálást (PM) - tudta meg a Világgazdaság. A törvény újraalkotása nem szerepel az országgyűlés második féléves munkatervében, ezért azt csak 2002-ben terjeszi be a kormány. Az idén ősszel a zárszámadási törvény keretében történik meg az áhtv. egyes elemeinek változtatása - mondta el a Világgazdaság kérdésére Bathó Ferenc, a
2001. 07. 30. 08:19
[FN] A GKI az év végére egy számjegyű inflációs rátát ígér , ezzel szemben a forint határozott gyengülését valószínűsíti ősztől - olvasható a Magyar Hírlapban. A GKI Rt. által és a K&H Bank segítségével készített gazdasági előrejelzése vegyesen tartalmaz pozitív, illetve negatív változásokat. A munkanélküliség összességében várhatóan csökken a tavalyi évhez képest, és a reálkeresetek is a GDP-t némileg meghaladó értékben nőnek, viszont a nemzetga
2001. 07. 30. 08:09
[FN] A Magyar Hírlap elemző cikke arra mutat rá, hogy a magyarországi gázárak a július 1-jei 12 százalékos áremelés után sem tükrözik a valós költségeket. Ezért a csatlakozás után akár 65 százalékkal is emelkedhetnek az árak - a szakértők állításai szerint. Piaci elemzők arra figyelmeztettek, hogy a kormány tavaly novemberi gázáremelése kapcsán, amely csak az ipari fogyasztókat érintette, még komoly viták várhatók, főleg, miután Medgyessy Péter
2001. 07. 30. 07:59
[FN] A Népszabadságban elemző cikk olvasható arról, hogy Bush, amerikai elnök piacvédő intézkedései nehéz helyzetbe hozzák az európai acélgyártókat. A világ acélipara válságban van, annak ellenére, hogy tavaly 844 millió tonnás rekordtermelés volt acélból. Ezt a drámai kijelentést a brüsszeli Nemzetközi Vas- és Acélintézet (IISI) tette, amely az acélipar legnagyobb nemzetközi szervezete, s 41 országból 180 tagja van.
2001. 07. 30. 07:54
[FN] A sztrádadíjbevételek felétől foszthatja meg az autópálya-kapuk leszerelése a Nemzeti Autópálya Rt.-t - derül ki a cég elemzéséből, amelyet a Népszabadság ismertet hétfői számában. A kormány néhány hete döntött arról, hogy az állami sztrádákon leszerelteti a néhány éve összesen ötmilliárd forintért épített hatvan fizetőkaput. Ez - a bontás és a helyreállítás – az NA Rt. szerint önmagában 1,173 milliárdos költséggel jár, miközben a szt
2001. 07. 30. 07:50
Piros a lámpa a kedvezménytörvény előtt Romániában (-1). Pannon GSM: roaming nélkül hívható Ausztria (+1)? A magyar topmenedzserek fizetése messze elmarad a világélmezőnytől (0).
2001. 07. 30. 02:01
"Iszonyatos, hogy az FBI letartóztat egy hackert, aki azzal a békés küldetéssel érkezik az USA-ba, hogy megossza tudását az amerikai néppel." Dimitrij Szkljarov esete indulatba hozta mind az informatikus társadalmat, mind a szerzői jog szigora ellen küzdőket.
2001. 07. 29. 17:00
Adobe's goal in the Elcomsoft case is to help protect the copyrighted works of authors, artists, developers and publishers. Adobe reported this suspected eBook authors' copyright violation to the U.S.Attorney's office. Based on the information gathered in the investigation (see affidavit ), the U.S. Government chose to take legal action to stop the sale of the for-profit security cracking code, and unilaterally decided to arrest Dmitry Sklyarov.
2001. 07. 29. 14:39
My name is Dmitry Sklyarov. I’m employee of the ElcomSoft Company. As we have demonstrated in our speech on Black Hat Win2K Security (February 2001), encryption in Microsoft Office documents is very weak and password protection may be removed without any problems in most cases. In this speech I’ll try to cover password protection aspects [...]
2001. 07. 29. 14:29
A vagyon mindig egyfajta szabadságot jelentett: tulajdonosa vígan hódolhatott hóbortjainak. Ma már egy teljes iparág lesi a lehetőségeket, hogy valami izgalmasat kínáljon a milliárdosoknak.
2001. 07. 29. 12:00
Olvasói sztorik