archívum

[FN, MTI-Eco] Az iparági irányzattal szemben egymás után a hatodik rekordévet zárta 2001-ben a német Audi autógyár . A tavalyi évben főleg az segített, hogy a drága luxusautók piacának nem ártott a világgazdasági lassulás. A Volkswagen csoporthoz tartozó Audi tiszta nyeresége 4,8 százalékkal 769 millió euróra emelkedett, ez egy részvényre 17,89 euró. Eladásai 20 milliárd euróról 22 milliárd euróra nőttek. 1,3 milliárd eurós adó előtti eredménye 3
2002. 02. 28. 13:41
[FN, MTI-Eco] Hónapokig tartó tárgyalások után csütörtökön bejelentették Brüsszelben, hogy mégsem kel egybe az új belga légitársaság, az SN Brussels Airlines és az olcsó tarifáiról ismert Virgin Express . A Sabena utódaként nemrég létrejött SN Brussels Airlines vezetői korábban kitartóan azt hangoztatták, hogy az új légitársaság önmagában kicsi és gyenge, első lépésként feltétlenül egyesülnie kell a Virgin Express-szel. A tárgyalások eredményekén
2002. 02. 28. 13:33
[FN, MTI-Eco] Februárban átlagosan százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben januárhoz képest , és százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban - közölték csütörtökön az EU statisztikai hivatalában előzetes adatként. Az euróövezetben januárban 2,5 százalékkal voltak magasabbak átlagosan a fogyasztói árak, mint tavaly januárban. Decemberben 2,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció a közös pénzt használó tizenkét ország
2002. 02. 28. 12:48
[FN, MTI-Eco] Szlovákia külkereskedelmi hiánya nőtt januárban tavaly januárhoz képest , de helyi elemzők szerint a fő nyugat-európai piacokon remélt fellendülés rövidesen megfordíthatja az irányzatot, így a mostani gyenge eredmény talán nem feltétlenül állja útját a Szlovák Nemzeti Bank kamatcsökkentésének. Januárban a mérleg hiánya 5,803 milliárd szlovák korona (5,87 forint/korona) volt, a tavaly januári 4,78 milliárd helyett. Helyi elemzők 7 mi
2002. 02. 28. 12:35
A kormány úgy hozta meg döntését, hogy nem becsülte fel költségvetési következményeit. Használt lakás vásárlásakor, felújításakor is az új lakásokhoz hasonló kondíciójú kamattámogatást nyújt az állam, 20 évre szóló garanciavállalással.
2002. 02. 28. 12:19
[FN, MTI-Eco] A magyar gazdaság teljesítése lehetővé teszi, hogy a MÁV-nál eltérjenek a hároméves megállapodásban szabályozott bérfejlesztési lehetőségektől - közölte Fónagy János közlekedési miniszter csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón Budapesten. A miniszter elmondta, hogy 2002-ben a versenyszféra átlagos növekedéséhez igazítják a MÁV bérfejlesztését. A MÁV-nál 2002-ben 10,5 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre a hároméves megállapod
2002. 02. 28. 12:13
[FN, MTI-Eco] A Renault SA, amely jelenleg a Nissan Motor Co. 36,8 százalékát birtokolja, holnap tovább növeli részesedését : 215,9 milliárd jenért, azaz mintegy 1,6 milliárd dollárért - 44,4 százalékra. A Renault a most tulajdonába kerülő részvényekért - az 1999-ben kötött egyezség feltételeinek megfelelően - egyenként 400 jent fizet. A japán autógyár várhatóan idén is rekordprofitra számíthat a Renault-tól érkezett, a Nissan átalakítását irányí
2002. 02. 28. 11:45
[FN] Spanyolország legnagyobb telefontársasága, a Telefonica SA igen gyenge negyedik negyedévet jelentett a tavalyi évről , elemzése szerint a társaság az lmúlt 10 esztendő legnagyobb visszaesését élte át, többek között az argentin váláság következtében. A cég nettó bevétele 515,8 millió euróra esett az egy évvel korábbi 1,02 milliárd euróról. •
2002. 02. 28. 10:42
[FN] Januárban 15 hónapja nem tapasztalt magasságokba szökött a francia munkanélküliségi ráta - közölte az ország munkaügyi minisztériuma a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adataira hivatkozva. Az állástalanok száma az éve első hónapjában ötezerrel 2,41 millióra nőtt, ami 9 százalékos rátát jelent. •
2002. 02. 28. 10:28
Minden kérdést olvasson el figyelmesen. Válaszoljon az összes kérdésre. Munkaidő 45 perc, amiből 10 már letelt.
2002. 02. 28. 10:18
[FN, MTI-Eco] Németországban januárban átlagosan 0,6 százalékkal emelkedetek a termelői árak, és 0,1 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint tavaly januárban - közölték a szövetségi statisztikai hivatalban csütörtökön. A tizenkét havi adat 1999. szeptember óta a legalacsonyabb. Decemberben 0,3 százalékkal csökkentek a termelői árak novemberhez képest, és 0,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.
2002. 02. 28. 09:56
[FN, MTI-Eco] A svájci Nestlé élelmiszeripari csoport tiszta nyereségének a piaci várakozásnál nagyobb, 15,9 százalékos növekedését jelentette tavalyról csütörtökön, és további profitgyarapodást ígért erre az évre. A tiszta haszon 6,68 milliárd svájci frank lett, a 4 százalékkal 84,7 milliárd svájci frankra növekedett értékesítésből. A nettó profit 7,9 százalékos kulcsa rekord a csoport történetében. A működési nyereség (EBIT) szerényen 9,22 mil
2002. 02. 28. 09:49
Zeneipari szakemberek szerint az internet húzhatja ki a bajból a csökkenő eladási mutatókat produkáló iparágat . 2001 a zeneipar eddigi legrosszabb éve volt: becslések szerint a bevételek 10 százalékkal csökkentek. A jelenleg 40 milliárdos globális zenei piac várhatóan újabb három százalékot fog visszaesni az idén. Sokan, köztük az öt nagy kiadó - a Universal, a Sony Music, az EMI, a
2002. 02. 28. 09:40
A mobilpiac legfontosabb felhasználói rétegét alkotó 16-45 éves korosztály nem csupán kíváncsi az m-marketingre , hanem bizonyos helyzetekben még ösztönözné is a termékekről és szolgáltatásokról szóló információ ilyen módon történő terjesztését. Ez derül ki a HPI Research Groupnak a mobilkészüléken lebonyolítható reklám- és marketingtevékenységről a Nokia megbízásából elvégzett tanul
2002. 02. 28. 09:35
A CMG Wireless Data Solutions, a Comverse, az Ericsson, a Logica, a Motorola, a Nokia, a Siemens és a Sony Ericsson bejelentette a Multimédiás Üzenetkezelő Szolgáltatás (MMS) Együttműködési Csoport megalapítását . A kezdeményezés fő célja az MMS zökkenőmentes bevezetése a piacra. A mobil-adatátviteli szolgáltatás problémamentes végpont-végpont együttműködést tesz majd lehetővé a külö
2002. 02. 28. 09:32
Az Európai Bizottság példa nélküli eljárást indított a tagállamokat képviselő miniszteri tanács ellen az Európai Bíróságon . A bizottság a tanács azon döntését támadta meg, amellyel az felhatalmazta Portugáliát 16,3 millió eurós állami segítség kifizetésére a sertéstenyésztőknek. Lisszabon azután fordult a miniszteri tanácshoz, hogy a bizottság 1999-ben és 2000-ben két végső határoza
2002. 02. 28. 09:29
Egyre nagyobb mértékben csökken az uniós munkavállalók mobilitási hajlandósága, pedig folyamatosan növekszik irántuk a kereslet . A tizenötök versenyképessége emiatt jelentősen gyengülhet - figyelmeztetnek a PricewaterhouseCoopers (PwC), illetve a Mori szakértői a napokban közzétett tanulmányukban. A válaszadó cégek 57 százaléka vélekedett úgy, hogy a mobilitás felső vezetői szinten
2002. 02. 28. 09:26
A svájci Roche gyógyszeripari konszern megválna a vitamin- és finomvegyészeti üzletágtól , miután több mint 100 éves fennállása óta az egyik legnehezebb évét zárta. Nettó eredménye 57 százalékkal csökkent, nem utolsósorban a vitaminkartell miatt az Európai Bizottságtól kiszabott bírság következtében - számol be a Financial Times. Jelentős összegeket emésztettek fel az átszervezési kö
2002. 02. 28. 09:22
A múlt év médiapiaci recessziója ellenére világszerte nőtt a független brit üzleti hetilap eladott példányszáma 2001-ben . Európa egyik legrégebbi gazdasági újságjának, az 1843-ban alapított The Economist globális eladása 2001 második felében átlag 10 százalékkal nőtt. Ezzel minden közvetlen versenytársát így a Time, a Newsweek, a Business Week, a Forbes és a Fortune hírmagazinokat
2002. 02. 28. 09:17
Az Electro World (EW) nyitásakor cél volt a fokozott médiafigyelmet keltő túlkereslet derül ki Hali Orsolya, a kampányt szervező Leo Burnett (LB) ügynökség ügyfélkapcsolati munkatársának a Világgazdaság kérdéseire adott információiból. A kampányba, amelynek költségéről az LB nem kívánt felvilágosítást adni, a sajtóhirdetéstől az óriásplakátokon és a rádión keresztül a televízióig a
2002. 02. 28. 09:11
Az innovatív gyógyszercégek tisztában vannak a magyar gazdaság helyzetével, ismerik a kétéves költségvetés összegét . Úgy tartják azonban, hogy a gyógyszerár-támogatásra szánt kassza - ami kisebb a 2001. évinél - nem fedezi az idei szükségleteket. Szeretnék, ha a kormánnyal három évre kötött megállapodásnak a következő parlamenti ciklusban lenne folytatása, függetlenül a választás
2002. 02. 28. 09:06
A Gallup kivételével - amely elismerte: új metodikával, a személyes és a telefonos megkérdezésből származó adatok kombinálásával dolgozik - minden közvélemény-kutatónál vezet az MSZP februárban . Egyetértenek az intézetek abban, hogy a választásokhoz közeledve - nyilván az erősödő kampány hatására is - növekszik a részvételi hajlandóság. A Tárki szerint a megkérdezettek 73, a Medián
2002. 02. 28. 09:04
Külföldi útdíjtól tartanak a Somogy megyei Bárdudvarnok lakói, mivel nemcsak a környező földek, hanem az utak is osztrák tulajdonba kerültek . Az ország más településein is hasonló helyzet jöhetett létre a kárpótlási és a részarányföldek kiadása után. •
2002. 02. 28. 08:58
A korábban alkalmazott számítási módszer alapján a januári spanyol inflációs adat 0,7 százalékkal magasabb lett . Emiatt a jövőben a statisztikusok modernizálják a számítási elvet, és az árleszállítások, valamint az euró árakra gyakorolt hatásával is számolnak. Az euróátváltás miatt csökkent a kenyér ára, míg nőttek a tömegközlekedési tarifák. Az árleszállítások egy tizeddel mérsékel
2002. 02. 28. 08:53
Olvasói sztorik