Bush elnöknek nem erőssége a nyilvános beszéd: néhány jellegzetes kifejezése bekerült az értelmező szótárba is. Továbbá a yuppi mellett divatos frázissá vált a yeti is, akinek a célja, hogy Nylonná váljon.
A fejlett országokban az állam egyre többet költ az egészségügyre. A világelső az USA, ahol a GDP-nek már csaknem 14 százalékát emészti fel ez az ágazat. Európában Svájc és Németország vezet.
A külföldi hatások alapján negatív tartományban nyithat a BUX csütörtökön - vélik tőzsdei szakértők. A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX csütörtökön 26 pontos csökkenéssel 7854 ponton nyitott.
Az európai autógyárak szövetsége (ACEA) szerint az autógyártóknak újra kellene tervezniük a klímaberendezéseket az EU brüsszeli bizottságának készülő javaslata miatt, amely az üvegházhatás csökkentése céljából e készülékek gázkibocsátásának mérséklését írná elő - olvasható a Napi Gazdaságban.
A világ gazdasága még gyengélkedik ugyan, az iraki háború végével és a SARS-járvány lecsengésével az év második felében mégis fordulat állhat elő a nemzetközi idegenforgalom tendenciájában - írja a Népszabadság. Ezt a következtetést vonta le a madridi székhelyű Idegenforgalmi Világszervezet (World Tourism Organization, WTO) egy felmérés eredményeiből.
Mint a szervezet internetes honlapján olvasható, a WTO most készítette el első ízbe
A Gabonaszövetség becslése szerint összességében 3,2 millió tonna kenyérgabona kerülhet az idén a magtárakba - írja a Népszabadság. Ősztől a liszt árának emelkedésére lehet számítani.
A tervek szerint a jövő héten tárgyalja a gazdasági kabinet a versenyképességet javító beruházásösztönző, tőkevonzó képességet növelő program előterjesztését - írja a Világgazdaság.
A jelek szerint az Egyesült Államok után nálunk is soha nem látott siker elébe néz Hillary Clinton volt First Lady Living history című bestsellere. Néhány hét múlva az is kiderül, melyik lesz az a szerencsés hazai kiadó, mely a remélhető busás összeggel járó kiadás jogát megszerzi - olvasható a Magyar Hírlapban. A szerző kizárólagos magyarországi "forgalmazójánál", az Andrew Nurnberg irodalmi ügynökségnél tízen állnak sorba a jogokért, köztük ol
A Magyar Hírlap információi szerint még a nyári ítélkezési szünet előtt, tehát két-három héten belül hoz döntést a Legfelsőbb Bíróság arról, hogy a kétszemélyes betéti társaság beltagja állhat-e munkaviszonyban saját társaságával, valamint hogy köthet-e szerződést saját magával. A jogi dilemma lényege: a munkaviszony kétoldalú szerződést igényelne.
Többször is pontosan tudták az amerikaiak, hol tartózkodik Oszama bin Laden, a Bush-kormányzat azonban még egy héttel a szeptember 11-ei merényletek előtt is azon vitatkozott, hogy a CIA vagy a Pentagon hajtsa-e végre a terroristavezér elleni gyilkossági kísérletet - olvasható a Magyar Hírlapban.
Lezsák Sándor a demokrata fórum egyik alapítója, jelenlegi alelnöke lemondásra szólította fel Dávid Ibolya pártelnököt a kétnapos évértékelő frakcióülésén. A zárt ajtók mögött tartott tanácskozásról a Magyar Nemzet tudott meg részleteket.
Az iraki brit haderő 48 órás határidőt adott Madzsar el-Kabir város vezetőinek azoknak a fegyvereseknek a kiadására, akik kedden rendfenntartó brit katonákra támadtak, és hatot közülük megöltek.
Az amerikai képviselőház nagy többséggel olyan határozatot fogadott el szerdán, amely jogosnak minősíti a palesztin támadásokra válaszoló erőteljes izraeli csapásokat.
Zöld és liberális párttal isbővülhet a politikai paletta a következő választásokra. Hack Péter szerint lesz helyük az újaknak - olvasható a Népszabadságban.
Kap jövedelempótlékot a pert indított két somogyi kismama, az erről szóló 1979-es minisztertanácsi rendeletet ugyanis 2002 tavaszáig elmulasztották érvényteleníteni – döntött tegnap felülvizsgálati eljárásában a Legfelsőbb Bíróság. Nem jár viszont kamat, s az ítéletből kitűnik, hogy az elévülési idő a felperesek álláspontjával szemben nem öt, hanem három év - írja a Népszabadság.
Hétfőn választ elnököt az Alkotmánybíróság (AB), mert Németh János, a testület jelenlegi elnöke betölti 70. életévét, ezért július 31-én távozik posztjáról - adta hírül a Népszabadság.
Az új lakóingatlanok értékesítése 12,5 százalékkal nőtt májusban az Egyesült Államokban. Áprilisban 1,7 százalékos volt a növekedés. A májusi értékesítés éves szinten 1,157 millió ingatlant jelent.
Július elsejei hatállyal megszűnik az eddigi együttműködés a Sanoma Budapest Kiadói Rt. és a német Bauer Verlag között - tájékoztatta szerdán a Sanoma az MTI-t. A két társaság eddig - az 1993-ban alapított Euromédia Bt.-n keresztül - a Bravo, a Bravo Girl, a Buci Maci, a Tina és a Tina Extra magazinokat adta ki. A megállapodás értelmében a Bauer Verlag kivásárolja partnerét a társaságból.
A logikai játék és a rejtvényfejtés segít az Alzheimer-kór megakadályozásában, a magas iskolai képzettség viszont ahhoz segít hozzá, hogy az egyén agya maga küzdje le a már kialakult kór súlyos kór pusztító hatásait - állapították meg amerikai kutatók, akiknek kutatási eredményeit a Journal of Neurology legfrissebb száma közölte.
Riadót fújt a héten a kullancs okozta agyhártyagyulladással foglalkozó nemzetközi tudóscsoport (ISW on TBE), mivel Közép-Európában hemzsegnek a veszélyes vérszívók. A tudósok tapasztalatai szerint a turisták sokkal könnyebben szereznek kullancsfertőzést, mint azt általában gondolnák.
Összesen mintegy hárommilliárd forint jogosulatlan áfát vett fel a Fővárosi Főügyészség vádirata szerint Varga Tamás, illetve 23 társa 1996-99 között - értesült az MTI szerdán.