Belföld

Hétfőn elnököt választ az Alkotmánybíróság

admin

2003. 06. 26. 07:39

Hétfőn választ elnököt az Alkotmánybíróság (AB), mert Németh János, a testület jelenlegi elnöke betölti 70. életévét, ezért július 31-én távozik posztjáról - adta hírül a Népszabadság.

A lehetséges utódok között emlegetik Holló Andrást, a testület jelenlegi helyettes elnökét és Erdei Árpád alkotmánybírót. Egyes értesülések szerint Bihari Mihály és Harmathy Attila neve is felmerült. Az AB máig ideiglenes ügyrendje szerint az töltheti be az elnöki posztot, aki a teljes ülésen megkapja a szavazatok többségét, vagyis a 11 fős testületben hat támogató voksot szerez.

Eddig az AB elnökét – háromszor Sólyom Lászlót, kétszer Németh Jánost – a tagok szinte egyhangúan választották meg. Most elvileg négy olyan alkotmánybíró is van, aki az ideiglenes ügyrend szerint nem jöhet szóba jelöltként, mert az elnök mandátuma három évre szól, az ő megbízatásuk viszont ennél hamarabb lejár. Közöttük van Holló is, aki csak 2005 végéig a testület tagja.

Ő korábban jelezte, hogy a teljes ülés elé viszi a kérdést, az AB azonban nem foglalt állást, így elvileg mindenki szóba jöhetne. Valószínű azonban, hogy mégis lesz egyeztetés, és a testület tagjai a hétfői ülésen szűkített listára voksolhatnak majd.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.