Belföld

Harmincmilliárdba kerülhet a kismamaper

admin

2003. 06. 26. 07:42

Kap jövedelempótlékot a pert indított két somogyi kismama, az erről szóló 1979-es minisztertanácsi rendeletet ugyanis 2002 tavaszáig elmulasztották érvényteleníteni – döntött tegnap felülvizsgálati eljárásában a Legfelsőbb Bíróság. Nem jár viszont kamat, s az ítéletből kitűnik, hogy az elévülési idő a felperesek álláspontjával szemben nem öt, hanem három év - írja a Népszabadság.

Várhatóan azonban nem csupán a szóban forgó két kismama fogadta örömmel a bírósági határozatot, hiszen több százezer társuk kaphat ezek után több mint kétszázezer forintot.

Kérdés persze, hogy mekkora lesz az érintett kör, illetve, hogyan jutnak majd a pénzükhöz. Az illetékesek most azt ígérik, hogy a jogosultak minden futkosás, bürokratikus hercehurca nélkül megkapják járandóságukat. A kormány bővebb tájékoztatást erről jövő héten ígér, amikor már a kabinet is tisztábban lát az ügyet illetően.

Annyi bizonyosnak látszik, hogy jelentősen megterhelheti a költségvetést az elmaradt jövedelempótlék kifizetése – becslések szerint az összeg elérheti a harmincmilliárdot is. Az idei büdzsében mindössze másfél milliárd forintot különítettek el az állam esetlegesen elvesztett pereire.


 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Plastic debris floating on the ocean surface, shot underwater.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.