Pénzügyi konglomerátumnak minősül az OTP Bank csoport, s mint ilyen, egy közelmúltban történt törvénymódosítás-csomag alapján egyedi, kiemelt felügyeleti figyelmet kap.
Csökkenő bérek, növekvő fogyasztás... A látszólagos ellentétre magyarázatot adhat, hogy évről évre nő az evázók köre, és folytatódik a magyar lakosság eladósodása. Az átlagkereset szeptemberben 141 ezer forint volt.
Az amerikai hadsereg vizsgálatot indított egyik katonája ellen, mert az agyonlőtt egy fegyvertelen iraki sebesültet egy fallúdzsai mecsetben. Douglas Powell, a tengerészgyalogság szóvivője hétfőn újságíróknak elmondta, az ügyben a hadijog megsértésének gyanúja alapján indítottak vizsgálatot.
Fizetniük kell jövőre azoknak a felvételizőknek, akik korábban érettségiztek, s nem kerültek be egyetemre, főiskolára és az új kétszintű rendszerben jegyüket javítani akarják vagy ismét vizsgázniuk kell - közölte a közoktatási helyettes államtitkár.
A hétvégi viharok nyomán eddig több mint 300 esetben jelentettek károkat az Allianz Hungáriánál a társaság ügyfelei, amelyek értékét több tízmillió forintra becsülik.
Továbbra sincs egyetértés a parlamenti pártok között a kettős állampolgárság ügyében. Az MDF kezdeményezésre tartott négypárti egyeztetésen csak abban értettek egyet, hogy mindenki menjen el szavazni december 5-én.
A forint kedden enyhén gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót délután 244,30/40 forinton jegyezték, mintegy 50 fillérrel erősebben a hétfői 243,80/244,00 forintos kurzusnál. A forint 154 bázispontra közelítette meg a sáv erős szélét délután, 13,46 százalékon állt a sáv erős oldalán, 16 bázisponttal gyengébben mint hétfőn.
Strasbourgi meghallgatásán nemcsak Kovács László új munkaterülete, az adó- és vámügyek kerültek szóba, hanem politikai múltja is. Még a Kováccsal kevéssé szimpatizáló néppárti frakció is elégedettségét fejezte ki.
A kettős állampolgárságról szóló népszavazás nem szól másról, mint az MDF törvényjavaslatáról – olvasható a kisebbik ellenzéki párt a kettős állampolgárságról szóló nyilatkozatában.
Ha az olajárak tartósan magasan maradnak, az orosz Gazprom jövőre 4 százalékos exportbővüléssel számol, 18,5 milliárd dolláros rekord exportbevétellel.
Magyarországot tartják a legvonzóbbnak azok az osztrák nagyvállalatok, amelyek a következő években tovább akarnak terjeszkedni Közép-Kelet-Európában - derült ki a Boston Consulting Group (BCG). kedden közzétett felmérésből.
A Parmalat alapítója és volt főnöke, Calisto Tanzi régóta keresett titkos vagyonát vélte megtalálni egy ügyvédcsoport, amely a Parmalat csődgondnokának megbízásából kutat világszerte a titkos Parmalat-vagyon után.
A kettős állampolgárság támogatására nyílt levél aláírására hívott művészeket, politikusokat a budapesti Szent István térre, a Bazilika elé az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség.
Vártalanul nagy arányban, 1,7 százalékkal nőttek a termelői árak októberben az Egyesült Államokban. Elemzők is nagy, átlagosan 0,6 százalékos emelkedésre számítottak nagyrészt az energiaárak emelkedése miatt.
A KPMG tapasztalatai szerint összességében jól sikerült Magyarország uniós tagságának első fél éve, a nemzetközi könyvvizsgáló cég szerint a magyar társaságok sikerrel vették a megnövekedett vállalkozói feladatokat.
Az Európai Unió új tagállamai a csatlakozást megelőző években megkétszerezték a kormánytámagatást a nehézségekkel küzdő iparágaik számára - írta a The Wall Street Journal kedden, egy EU-felmérésre hivatkozva.
Az orosz elnök kedden azt tanácsolta minden orosz nagyvállalatnak, hogy rendesen fizessék adóikat, miközben igyekezett enyhíteni a Jukosz-ügy kapcsán keletkezett aggodalmakat a cégek körében.
A román parlament képviselőháza hétfőn jóváhagyva a Petrom olajtársaság privatizálását, így az OMV még az idén 51 százalékra bővíthati egyharmados tulajdonrészét a román olajcégben.
Kínában az idén december 1-jétől engedélyezik, hogy a külföldön élő kínaiak valutát utalhassanak át otthonról és öröklött ingóságaikat is külföldre vigyék - közölték a kínai nemzeti bankban kedden.
A Dreher Sörgyárak Rt. nyerte el a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég Zöld Béka környezetvédelmi díját - jelentette be Reiniger Róbert, a Deloitte Rt. környezetvédelmi üzletág vezetője keddi sajtótájékoztatóján.
Elsőfokon felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság Tasnádi Péter vállalkozót a negyvenmilliárd forintos adócsalás vádja alól. Az ügyészség fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
A három hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy keddi aukcióján 9,60 százalékos átlagos éves hozam alakult ki, ami az egy héttel korábbi értékesítés átlaghozamánál 55 bázisponttal alacsonyabb , a hétfői másodpiaci referenciahozamnál pedig 14 bázisponttal.
Az Egis Rt. Lacta Gyógyszergyár 1,1-1,2 milliárd forint értékű beruházással kívánja bővíteni körmendi gyárának két üzemcsarnokát a következő két-három évben.
A Vegyépszer Rt. vezetői arról számoltak be, hogy sikertelenül zárultak az általuk képviselt pénzügyi befektetői csoport és a Ringier közötti tárgyalások a Magyar Hírlap kiadói jogának megvételéről.