Belföld

Újabb hadijogsértés Irakban?

Az amerikai hadsereg vizsgálatot indított egyik katonája ellen, mert az agyonlőtt egy fegyvertelen iraki sebesültet egy fallúdzsai mecsetben. Douglas Powell, a tengerészgyalogság szóvivője hétfőn újságíróknak elmondta, az ügyben a hadijog megsértésének gyanúja alapján indítottak vizsgálatot.

Az NBC haditudósítójának felvételei szerint az amerikai katonák elfoglaltak egy mecsetet és egy szomszédos épületet, amelyekben tíz lázadót megöltek, ötöt megsebesítettek. A sebesülteket hátrahagyták, hogy később érkező társaik elszállítsák őket. A mecsetbe ezután érkező tengerészgyalogosok egyike észrevette, hogy az egyik sebesült még lélegzik. A felvételen hallható, amint a katona – egy rendkívül durva kifezést használva – úgy vélte, hogy a sebesült halottnak tetteti magát.

“A tengerészgyalogos ekkor felemelte fegyverét és főbe lőtte a férfit” – hallható a tudósításban, amelyben magát a lövést megörökítő képsorokat azok megrázó erejére hivatkozva nem mutatták be. Később több amerikai tévécsatorna is olyan felvételt mutatott be, amelyen egy amerikai tengerészgyalogos egy fallúdzsai mecsetben fekvő sebesült felé fordítja fegyverét, majd részletek hallhatók a katonák beszélgetéséből, köztük az, hogy “most már halott”.

Az amerikai hadsereg többször vádolta azzal az iraki lázadókat, hogy mecsetek fedezékéből támadnak amerikai katonákra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik