Belföld

MDF: kész a koncepció

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás nem szól másról, mint az MDF törvényjavaslatáról – olvasható a kisebbik ellenzéki párt a kettős állampolgárságról szóló nyilatkozatában.

A párt honlapján található iromány szerint ez a legfőbb tanulsága a VIII. Magyar Állandó Értekezlet kudarcának, a parlamenti vitákba és a közvélemény újabb megosztottságában mutatkozó, mind élesebb szembenállásnak. „A MÁÉRT-on az is világossá vált – fogalmaznak a dokumentum készítői – , hogy a parlamenti pártok közül egyedül az MDF rendelkezik egységes és megvalósítható koncepcióval a határon túli magyarság helyzetének javítására.Ez a koncepció adhat új lendületet a konszenzusos szülőföld-stratégiának. „

Az MDF javaslata függetlenül a népszavazás eredményétől a párt vezetői szerint a probléma megoldását a rendes kerékvágásba zökkentheti vissza. Elfogadásával a kérdés már december 5. előtt, egyetlen gombnyomással rendezhető.

„A népszavazás kérdése ugyanis arra vonatkozik: alkosson-e törvényt a parlament ez ügyben? Ez a törvénymódosítás készen van. Az MDF javaslatát az RMDSZ és a más határon túli magyar szervezetek is támogatják. Lényege, hogy az állampolgársági törvény csekély módosításával küszöböljük ki mindazokat a majdani súlyos hátrányokat, amelyek hazánk uniós csatlakozásából adódóan a schengeni követelmények teljesítésével járnak, ezért a magyar-magyar kapcsolatok fenntartásában okoznak beláthatatlan nehézségeket.” Áll a nyilatkozatban

A javaslat elfogadásával – vélik az ars poétika alkotói – a Magyar Országgyűlés a jogalkotás eszközeivel tehet eleget a határon túli magyarság és a népszavazás kiírását támogató 320.000 aláíró politikai akaratának

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik