A légitársaság közleménye szerint az osztrák fővárosba néhány hónappal ezelőtt indított napi légi járat kihasználtsága várakozáson alulmaradt, és az előrejelzések sem mutatnak növekedést a következő időszakra.
Magyarország nem nélkülözheti a lobbistákat Brüsszelben, mivel már az Európai Uniós projektek előkészítő szakaszában anyagi erővé válhat a kapcsolati tőke - mondta Thomas Glaser, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője az I. Magyar Lobbi Konferencián.
Nehéz eldönteni, hogy valós közgazdasági érvek állnak-e az államháztartási deficit számítási módszertanának megváltoztatása mögött, vagy csak a kozmetikázás szándéka. Mindenesetre a hiány decembertől látszólag csökken.
"Köszönjük Viktor" feliratú transzparenssel üdvözölte néhány tüntető az M30-as autópálya átadását. Miskolc polgármestere egy Miskolc táblát ajándékozott az utat ünnepélyesen forgalomba helyező Gyurcsány Ferencnek.
Folytatódott a szerdai lendület az állampapír piacon, a 12 hónapos futamidejű diszkont-kincstárjegy csütörtöki aukcióján a befektetők csaknem ötszörösen jegyezték túl az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által értékesíteni szánt 25 milliárd forintos mennyiséget.
A tavalyi második helyezett ISC-Hungária Informatikai Kft. vezeti az ECOSTAT KÖZÉP-TOP vállalati ragsorát, amely a
magyarországi közepes vállalatok közül az első száz céget tartalmazza a hozzáadott érték termelésének sorrendjében.
A Budapesti Corvinus Egyetem (volt BKÁE) 2004. szeptemberében elindította a Microsoft Business Solutions – Navision integrált vállalatirányítás rendszer tantervi oktatását, így a közgázos diákok már nem csak az SAP-vel ismerkedhetnek.
Csütörtöktől a NATO helyett az EU látja el a békefenntartási feladatokat Bosznia-Hercegovinában, amely misszió az unió biztonsági erőinek vizsgafeladata lehet, a NATO-val való együttműködése terén.
Az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet szerint teljesen aláásná az európai fiskális politikát szabályozó stabilitási paktum hitelét, ha elfogadnák, hogy egyes állami kiadások ne essenek latba az áht-hiány kiszámolásánál.
Ellentétben az idén tapasztalt utazási trenddel a TUI 19,5 oldalra, mintegy 25 százalékkal növelte főkatalógusában a magyarországi ajánlatait a 2005-ös évre, s ebből 13 oldal a balatoni kínálat terjedelme.
Egy kínai illetékes szerdán megerősítette, hogy a világ második legnagyobb olajfogyasztója a várakozásokat meghaladó 90 napos stratégiai olajtartalék létrehozását tervezi.
Nem hivatalos adatok szerint Németországban novemberben hétezerrel nőtt a munkanélküliek száma szezonális kiigazítással számolva. Egy hónap múlva változnak a munkavállalás szabályai.
Az osztrák ÖIAG állami vagyonkezelő csütörtökön bejelentette, hogy szerdán megkezdték a Telekom Austria további privatizálását: 17 százalékot adnak el belőle a tőzsdén, így a csomag az ársáv alapján 1,1 milliárd eurót hozhat.
A román elnökválasztás és a magyar népszavazás közötti idő rövidsége miatt udvariaskodás nélkül „tört a házba" a hivatalában megerősített román kormány, hogy deklarálja elutasító álláspontját az állampolgárság kérdésében.
Több kereskedőcég is bepanaszolta a Lidl diszkontláncot fogyasztóvédelmi felügyelőségnél, mert szerintük az megsérti az élelmiszer-kereskedelem szabályait – írja a Népszabadság.
A termőföldek kényszerhasznosítását mérlegeli az agrártárca azokban az esetekben, amikor az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzett tulajdonosok nem teljesítik az előírt hasznosítási kötelezettségeket, ráadásul az illetékes állami szervezetek elérni sem tudják őket – írja a Világgazdaság.
Módosították a Malév privatizációs kiírását. A pályázónak nem kell a teljes hitelállomány átvállalására feltétel nélküli garanciát adnia és a teljes részvénycsomag egy részét is megveheti.
A Cesky Telecom 51 százalékos állami részvénycsomagjának eladásáról döntött a kormány, amit első körben stratégiai befektetőknek adnának el, ha pedig ez nem lenne sikeres, a részvénypiacon értékesítenék.
Januártól mind a forintban, mind a devizában felvett lakáshiteleknél kötelező lesz feltüntetni a teljes hiteldíj mutatót (THM) - derült ki a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón.