Belföld

A Lidl ellen szervezkednek a kereskedők

Több kereskedőcég is bepanaszolta a Lidl diszkontláncot fogyasztóvédelmi felügyelőségnél, mert szerintük az megsérti az élelmiszer-kereskedelem szabályait – írja a Népszabadság.

Több kiskereskedelmi lánc szerint az igen olcsó árakkal megjelenő Lidl Magyarország több magyar jogszabályt megszegve működik. A Népszabadság információi szerint több területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez érkezett bejelentés, mert a Lidlben kapható termékeknél egyes áruféleségekről hiányzik a magyar nyelvű felirat, vagy nincs feltüntetve az összetétel.

További panaszok várhatóak a megyei földművelésügyi hivataloknál is, mivel több beszállító szerint a cég a gyártónak fizetett beszerzési ár alatt ad néhány terméket, amit agrárrendtartási törvény tilt.

Az piacon november 18-án megjelent Lidlre hamarosan össztűz zúdulhat a kiskereskedelmi láncoktól, amelyek már zárják vonalaikat. A Metro és a Spar beszerzési társaság igazgatója, Hovanszky László azt javasolja a többi élelmiszer-kereskedőnek, és – feldolgozónak, hogy ne szálljanak be az árversenybe, inkább fogjanak össze az új versenytárs ellen.

Legutóbb a kalocsai Lidlt építő alvállalkozók tiltakoztak a Lidl ellen, amikor hétfőn blokád alá vonták majdnem nyitás előtt áló üzletét, mert a fővállalkozó nem fizette ki 100 millió forintos járandóságukat. Az építő cégek abban tartják hibásnak a kereskedővállalatot, hogy a fővállalkozó kiválasztásakor csak az alacsony építési árat vette figyelembe, a cég tőkeerejét nem. A Lidl közleményben jelezte, hogy ők kifizették a fővállalkozót és az alvállalkozók érdekében mindent megtesznek, hogy megkapják elmaradt pénzüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik