állás

A havi bruttó átlagbér 166 százalékkal, 1133 euróra (274 ezer forintra) fog emelkedni 2020-ra Romániában egy friss tanulmány szerint. Jelenleg a fizetés átlagosan 425 euró (103 ezer forint), ehhez 2014-2020 között több mint 7 százalékos éves bérnövekedést jósolnak.
2008. 06. 04. 10:45
A Mondi Szolnok Zrt. tulajdonosai és menedzsmentje úgy határozott, hogy a dolgozók munkaviszonyát május 31-ével nem mondják fel, hanem a jelenlegi státuszt egyelőre további két héttel meghosszabbítják - közölte Ferencz Gábor, a cég igazgatóságának elnöke kedden az MTI-vel.
2008. 06. 03. 16:34
Forrong Észak-Magyarország: petíciót írnak a kistérségek, és helyi határozatok születnek a segélyezés és a családtámogatás megváltoztatására. A helyi kezdeményezések törvénybe ütköznek, de a kormány programját is aggályosnak tartja a civil szféra. Szerintük más megoldást kell találni, mert így sérülnek az emberi jogok és az alkotmányosság.
2008. 06. 03. 06:00
10,4 százalékkal emelkedtek a csehországi bruttó bérek egy év alatt, csaknem tíz éve nem volt ilyen jelentős a bérnövekedés. Az infláció megugrása miatt a reálbérek viszont „csak” 2,8 százalékkal lettek magasabbak. A cseh bruttó bérátlag az idei első negyedévben 22 500 korona, azaz több mint 210 ezer forint volt.
2008. 06. 02. 15:55
Az amerikai MBA-képzésben részt vevők meglehetősen tudatosan választanak munkahelyet, a fizetés mellett nagyon fontos nekik a presztízs, a karrierlehetőség, a rugalmas munkaidő és a magánélet szentsége is. Az Universum felmérése szerint az idén is a Google-t találták az ideális munkahelynek.
2008. 06. 02. 15:31
A világ különböző pályakövetéses módszereit és elemzéseit hangolja össze egy új projekt, amelyet az Európai Bizottság kezdeményezett. A programtól azt várják, hogy a vizsgálatokból korábban kimaradó intézmények számára is vonzóvá tehetik a rendszert - ezáltal növelnék a kutatások számát és a rendelkezésre álló adatok mennyiségét.
2008. 05. 30. 09:21
Együtt több mint fél tonnát fogytak a második „Közösen – könnyebben” életmódváltó munkahelyi csapatverseny résztvevői. 87 munkahelyről 101 csapat jelentkezett, ám csak 69-nek volt annyi ereje, hogy „végigcsinálja”, megváltoztassa az életét. Nem meglepő talán, hogy egy fizioterápiás intézet csapata nyert.
2008. 05. 29. 12:51
Tévhit, hogy egy állásbörzén el lehet helyezkedni, jó esetben ez a kiválasztási folyamat első köre. A pályakezdők átlagosan 200-300 ezer forint fizetésre vágynak, a vállalatok azonban ennél kevesebbet adnának. A cégek egyre inkább úgy érzik, olcsóbb, ha a börzék helyett fejvadászra bízzák a toborzást. Körkép az állásbörzékről.
2008. 05. 29. 12:43
Korai a németek félelme és a vészharang kongatása: a statisztikai adatok alapján hazánkban az atipikus foglalkoztatási formák – mint például a távmunka, részmunkaidő, kölcsönzött munkások alkalmazása – még egyáltalán nem terjedtek el annyira, mint ahogy azt ők első pillantásra látták. Ennek kivesézésére Magyarországi munkaviszonyok: ez vár Németországra is? címmel tartottak workshopot német és magyar munkaügyi szakemberek.
2008. 05. 29. 10:51
A tehetségek megtartása komoly feladat a cégeknek: nem elég megszerezni a legjobb szakembert, ott is kell tartani a vállalatnál. Van aki a változatos, kihívásokkal teli munkában, mások a karrierlehetőségekben és a fizetésben, de akad olyan is, aki a családias hangulatú irodában látja a dolgozók elégedettségének a kulcsát. Ha a dolgozó boldog, nem akar váltani.
2008. 05. 28. 06:55
Az álláskeresők jellemzően lakóhelyük környékén keresnek munkát. Az alacsonyabb beosztásra pályázók kevésbé mobilak, mint a vezetők, annak ellenére, hogy nehezebb elhelyezkedniük – derült ki egy friss felmérésből.
2008. 05. 27. 13:04
A nyári szezon kezdetén mintegy 20 ezer turisztikai állás betöltetlen Horvátországban, ezért a szakma várja a külföldi munkaerőt, írta hétfői számában a Rijekában megjelenő Novi List.
2008. 05. 27. 08:53
A családi pótlék legfeljebb három gyermekig járjon, a többi, megszületendő gyermek esetén adókedvezményt tartana jónak egyebek mellett a Szerencsi Többcélú Kistérségű Társulás. Monokon már meg kell dolgozni a szociális segélyért.
2008. 05. 27. 07:41
Az Európai Unió humánerőforrás-fejlesztési politikájának a célja a foglalkoztathatóság növelése, az alkalmazkodóképesség javítása, de a társadalmi befogadás is. Ez a HR-terület fejlesztésével, illetve képzésekkel érhető el leginkább.
2008. 05. 26. 22:11
A közalkalmazotti törvény módosítása lehetőséget adna arra, hogy az alapfeladatot ellátó dolgozók – így könyvtárosok, pedagógusok, gyermekvédelmi intézmény nevelői – kikerüljenek a közalkalmazotti körből. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ezt elfogadhatatlannak tartja, és egyeztetésekbe kezd.
2008. 05. 26. 13:46
A munkanélküliségtől való félelmet „lovagolná meg” egy új pénzpiaci termék, a jövedelemkiesés-biztosítás. A biztosító csak akkor fizet, ha önhibáján kívül rúgják ki a dolgozót, és a havidíj is magasabb, ha olyan régióban él, ahol kevés az álláslehetőség.
2008. 05. 24. 08:30
Egyelőre csak ötletként merült fel a szocialista kormány oldalán, hogy készüljön javaslat a gyes kifizetésének módosítására - írta a Világgazdaság.
2008. 05. 23. 07:18
Az európai gazdaság növekedésének lassulásával megállhat a munkanélküliség évek óta tartó csökkenése 2009-re az Európai Unióban. Az unió 15 országában jövőre 7,3 százalékos munkanélküliséget vár az EU-bizottság, az idei évre várt 7,2 százalék után - áll egy friss jelentésben.
2008. 05. 21. 09:19
A családgondozók nem rendelkeznek egységes gyakorlattal és egyéni módszerekkel azzal kapcsolatban, hogy hogyan foglalkozzanak ezen tartósan munkanélküli réteggel – áll a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) tanulmányában, amely főként azt vizsgálta, hogy együttműködnek-e a rendszeres szociális segélyben részesülők a munkaügyi szervezetekkel és a családsegítő központokkal.
2008. 05. 20. 11:30
Öt év múlva alig lesz orvos a kórházakban, a gyógyításhoz előírt minimumfeltételekhez szükséges 11 ezer doktorból már ma 2000-2500 hiányzik, az utánpótlás pedig akadozik – írja a Világgazdaság.
2008. 05. 20. 08:54
Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdettek jövő keddre a Paksi Atomerőmű számára szolgáltatást végző Dekoten Kft. dolgozói - tájékoztatta az MTI-t Lőrincz László, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezetének (PADOSZ) elnöke, aki egyben a sztrájkbizottság vezetője.
2008. 05. 16. 13:10
6,5 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek egy év alatt, a nettó viszont csak 6,2-vel. Ezzel szemben a reálkereset csaknem 1 százalékkal csökkent. A közszférában egyre kevesebben dolgoznak, és a fizetések emelkedési üteme a februári fellendülés után leszállóágban van.
2008. 05. 16. 11:30
A nyár közeledtével ismét egyre több hallgató vállalna diákmunkát, és egyre kevesebb azoknak a száma, akik kizárólag szülői támogatásból tudják a tanulmányaikat, netán a nyaralásukat kifizetni. Vannak azonban olyanok is, akik már általános vagy középiskolás korukban dolgoznának – ők a legtöbbször feketén.
2008. 05. 16. 07:21
Olvasói sztorik