Megosztottan ünneplik a nagy szakszervezeti szövetségek május elsejét, a LIGA a Kossuth téren lesz jelen, az MSZOSZ hagyományosan a Városligetben ünnepel, míg az Autonómok és a Munkástanácsok távol maradnak a budapesti rendezvényektől.
Megduplázta a győri mikro- és kisvállalkozások támogatására szánt keretet a helyi közgyűlés, így 100 millió forintra pályázhatnak a munkahelyek megőrzése érdekében az idén az érintettek.
Februárhoz képest nem változott, 10 százalékon maradt a munkanélküliség márciusban is az euróövezetben. Az Eurostat közlése szerint a fiatalok 19,9 százaléka volt a állástalan márciusban.
Az Általános Vállalkozási Főiskola Állásbörzéje és szakmai napja az idén is egy aktuális témát jár körül, ez a „Kapcsolatok” lesz. A május 5-ei rendezvény igazán különlegesnek ígérkezik!
A humánerőforrással foglalkozó szakemberek véleményére kíváncsi két tanácsadó cég, amelyek közös kutatást végeznek. Összegyűjtik a jó HR-megoldásokat, majd egy kiadványban adják közzé, illetve egy konferencián ismertetik ezeket. Ez már a negyedik felmérés, és a harmadik Országos HR Benchmark konferencia lesz.
Sok sebből vérzik az a kormányzati program, amely kétszáz roma diplomásnak ígért állást a közigazgatásban. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman szerint a szándék helyes, a megvalósítás silány - írja a csütörtöki Népszabadság.
Csökkent az anyák foglalkoztatási aránya: Magyarországon a 3 év alatti gyereket nevelő nők 11 százaléka dolgozik, miközben az OECD tagállamaiban ez az arány eléri az 57 százalékot.
Az idén közel 15 százalékkal nőtt a cafetéria keretében adott juttatások bruttó értéke 2009-hez képest, ugyanakkor a jogszabály-módosítások hatására másféle utalványok váltak népszerűvé - derül ki egy felmérésből.
A munkaadók sokszor a minimálbérnél is alacsonyabb fizetést adnak a dolgozóiknak, vagy épp „elfeledkeznek” a pótlékok kifizetéséről. A munkások pedig nem mernek szólni, hiszen rettegnek az állásuk elvesztésétől. A kereskedelmi vállalkozások vétkeznek a leggyakrabban, ám az építőiparban és a vendéglátásban is rengeteg a szabálysértés.
Majdnem 12 százalékosra kúszott a munkanélküliség, amint az a drasztikus mértékű gazdasági visszaesés következtében előre látható volt. Lesznek az adatok még valószínűleg rosszabbak is.
Szívesen fogadnak nem EU-s országokból érkező diákokat a brit egyetemek, ugyanis ők háromszor többet fizetnek. A politikusok azonban az oktatás színvonalának megóvása és a tömeges bevándorlás megakadályozása miatt korlátoznák a diákvízumok számát.
Leépítések várhatók a pécsi önkormányzatnál: a polgármesteri hivatal és a Gazdasági Ellátó Szolgálat dolgozói létszámát több mint 20 százalékkal tervezik csökkenteni - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
Spanyolországban 20,5 százalékra rúgott a munkanélküliség az idei első negyedévben, ami azt jelenti, hogy 4,61 millióan voltak állás nélkül - számolt be a spanyol média.
A dolgozókra nehezedő nyomás folyamatosan nő: bizonytalanok az állások, magas a stressz, alig jut elismerés, jutalom – mégis egyre többet vár el a munkaadó, ez pedig fokozza a teljesítménykényszert.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete úgy tudja, a főváros oktatási bizottsága 86 tanári álláshelyet szüntetne meg, emiatt tiltakoznak. 22 intézményt érintene ez a szakképzési szerkezet átalakítása és a csökkenő diáklétszám miatt - írja az Edupress.
A magyarországi vállalatok 45 százaléka tavaly sem emelt bért, és 43 százalékuk idén sem tervezi, ugyanakkor az idén bérfejlesztést végrehajtani szándékozók között is jelentős a szórás - derül ki a DGS Global Research és az Ernst and Young közös felméréséből.
Melyek a válság által leginkább érintett ágazatok? Melyik korosztály a legesélyesebb munkahelyének elvesztésére? Vajon jobb kilátásai vannak egy felsőfokú végzettségűnek? A KSH nemrégiben kiadott elemzése rávilágít a válaszokra.
Ismét keresik a befektetési bankárokat a londoni City pénzügyi központjában, ahol azonban így is csak nem egészen feleannyi ilyen jellegű új állás keletkezik a következő két évben, mint amennyi az elmúlt két évben odaveszett.