Pénzügy

ÁVF Állásbörze: hagyományosan, mégis másképp (x)

admin
admin

2010. 04. 30. 11:03

Az Általános Vállalkozási Főiskola Állásbörzéje és szakmai napja az idén is egy aktuális témát jár körül, ez a „Kapcsolatok” lesz. A május 5-ei rendezvény igazán különlegesnek ígérkezik!

A tavalyi év sikere után újra Állásbörze várja a látogatókat, melyről a
gazdálkodási és menedzsment alapszak humán erőforrás és
vállalkozásszervező szakirányos hallgatói gondoskodnak. Az idén május 5-én 9.30 órakor kezdődő szakmai rendezvényt hagyományosan már 12. alkalommal rendezik meg az Általános Vállalkozási Főiskolán.

Tantárgyi kereteken belül a funkcionális teamekben munkálkodó hallgatók vállalati működést szimulálva szerezhetnek tapasztalatokat az elméleti tudásukhoz.

Az esemény minden évben egy aktuális téma köré épül, az idei központi téma a „Kapcsolatok” lesz, mellyel az Állásbörze a hallgatók és az üzleti szféra képviselői közötti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozza, és ezzel hidat teremt a két fél között. A kapcsolatok lehetőségét tovább bővíti a főiskola egyedülálló gyakornoki programjában, az úgynevezett bázisprogramjában részt vevő cégek jelenléte is, melyeknél az aktuális szemeszter alatt a hallgatók tantárgyi kötelezettségeiket teljesítik, ezzel is segítve őket a gyakorlatiasabb tudás elsajátításában.

Az Állásbörzén szakmai programok sora teszi teljessé a napot, a látogatóknak lehetőségük lesz kerekasztal beszélgetéseken, cégprezentációkon részt venni, karrier -, önismereti teszteket kitölteni vagy önéletrajz-készítésről tanácsokat kapni.

A hagyományostól eltérő, különleges börze kiegészül ingyenesen látogatható szórakoztató programokkal, amelyek a kapcsolatépítéshez szükséges oldottabb légkört biztosítják a résztvevők számára, többek között a Dumaszínház Dombóvári Istvánnal, záró koncert vagy grillterasz, teaház.

A rendezvény színvonalát emelik a fővédnökséget elvállaló Perger Anrdás (a NetPincér alapítója és társtulajdonosa, az Ernst & Young „Entrepreneur Of The Year – A jövő ígérete” díjazottja 2010-ben) és a díszvendég: Kovács „Kokó” István.

Időpont és helyszín

Mikor?
2010. május 5., 9.30 órától

Hol?
Általános Vállalkozási Főiskola, Budapest XI. kerület, Villányi út 11-13. (a Móricz Zsigmond körtértől 2 percre)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.