állás

Mégsem lehetne december elsejétől SMS-ben adatot bejelenteni, ha az Országgyűlés elfogadja a fideszes Koszorús Lászlónak az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítására csütörtökön benyújtott javaslatát.
2010. 11. 25. 10:16
Nagy-Britannia jelentősen csökkenteni kívánja az Európai Unión kívüli külföldi munkavállalók számát - jelentette be a brit belügyminiszter. Ám ez a rendszer a magyar állampolgársági törvény segítségével "kijátszható" lesz.
2010. 11. 24. 14:52
Ki nem fizetett járandóságuk miatt demonstráltak az átadás előtt álló kaposvári fürdőnél a munkálatokban alvállalkozóként részt vett kaposvári cégek és dolgozóik - közel százan - azért, hogy 7 hónap után végre hozzájussanak a 24 kaposvári vállalkozást érintő, összességében 170 millió forintnyi kintlévőségükhöz.
2010. 11. 24. 11:41
A különadók miatt a vártnál lassabban nőnek a beruházások, ezért a kormány által számított 400 ezerrel szemben a jegybank elemzése szerint csak 100 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma 2014-ig - mondta Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke.
2010. 11. 23. 12:55
Több mint 1300 ember vizsgázott sikeresen a Lépj egyet előre! - ápolási díjban részesülők képzési támogatása elnevezésű program oktatásaiban. Az szakképzetlenek betegkísérővé, szociális gondozóvá, falusi panzióssá, pénztárossá vagy gazdává képeztették magukat.
2010. 11. 23. 07:27
Nehéz bértárgyalások elé néz a munkaadói oldal, ugyanakkor készek a megállapodásra - mondta a munkáltatók képviselője. A kormány 4,5 százalékos minimálbér-emelési ajánlatát a munkaadók elfogadnák, ám a munkavállalók ezt keveslik.
2010. 11. 22. 13:03
Bár vannak még bizonytalan pontok a béren kívüli juttatások jövő évi szabályozásával kapcsolatban, az már most látszik, hogy a cafetéria kedvezőbb lesz a vállalatok számára – derül ki egy felmérésből.
2010. 11. 22. 11:44
A félelem miatt a dolgozók teljesítménye nem nő, a kirúgás árnyékában a legtöbben nem tudnak a feladataikra koncentrálni. A rettegés nem motivál – állítják a szakemberek. Az indoklás nélküli elbocsátást megengedő törvények miatt is igen erős a bizonytalanság a közszférában, emellett most egy másik törvénytervezet is borzolja a kedélyeket.
2010. 11. 18. 11:45
A 2011-es Felvi-rangsort az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti, a legjobb főiskolai és egyetemi karok közül pedig idén is a bölcsészettudományi és orvosi centrumok taroltak.
2010. 11. 18. 09:11
A kormány nyilvános adótervei alapján jövőre éves szinten 5 és fél millió forinttal több marad a Magyarországon dolgozó felsővezetők zsebében éves szinten a Hay Group tanácsadó cég friss elemzése szerint.
2010. 11. 17. 18:18
A kormány által javasolt 4,5 százalékos minimálbér-növelés nem biztosítja a reálkereset emelkedését, ha a 3,5 százalékra várt inflációt és a 0,5 százalékos járuléknövekedést is figyelembe vesszük - mondta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.
2010. 11. 17. 13:29
Az idén 4 milliárd 881 millió forint jut a munkanélküliség enyhítésére Észak-Magyarország régió három megyéjében az úgynevezett decentralizált foglalkoztatási alaprészből. Az összeg 97 százalékát már lekötötték, 73 százalékát pedig kifizették - mondta Gúr Nándor, a régió munkaügyi tanácsának soros elnöke.
2010. 11. 17. 13:04
A HR-szakemberek kétharmada véli úgy, hogy az egyetem befejezése után azonnal hasznosítható tudással kell rendelkezniük a frissdiplomásoknak. A toborzók ötöde tartja fontosnak a diploma érdemjegyét - áll egy friss felmérésben.
2010. 11. 17. 11:21
Az osztrák munkaerőpiac megnyitására még fél évet kell várnunk, ám ennek ellenére több munkalehetőséget is kínál nyugati szomszédunk. A két ország közti egyezmények értelmében a hiányszakmákra könnyített feltételekkel várják a magyarokat: mérnököket, technikusokat, illetve CNC-szakembereket keresnek, de a szabók is elhelyezkedhetnek.
2010. 11. 17. 06:30
Csaknem harmadával nőtt Németországban egy év alatt az üres álláshelyek száma, egyre nehezebben találnak megfelelő szakképzettségű munkásokat a cégek. Több terv született az űr betöltésére: magyarországi toborzásokat rendeznek, illetve egyszerűsítik a bevándorlást.
2010. 11. 11. 15:19
Valósággal megostromolta és egy időre megszállta a kormányzó brit Konzervatív Párt központjának is otthont adó londoni irodaházat az egyetemi tandíj felső határának meredek emelése ellen tüntető tömeg szerda este. Az erőszakba torkolló megmozdulásnak több sérültje volt, és a Scotland Yardot a saját főparancsnoka is bírálta az elégtelen rendőri készültség miatt.
2010. 11. 11. 09:58
Mintegy 9 százalékos - nagyjából 250 fős - létszámcsökkentést tervez még az idén az Erste Bank Hungary Nyrt. a korlátozott bevételi kilátások, a hitelezési piac jelentős lefékeződése, valamint a bankadó miatt - írta a Napi Gazdaság.
2010. 11. 10. 06:29
Egyes vélemények szerint a sztrájktörvény azonnali változtatásra van szükség. A fegyveres szolgálatot ellátóknak, a rendőröknek, tűzoltóknak és az államigazgatásban dolgozóknak is lehetővé tenné a munkabeszüntetést, illetve szabályoznák a sztrájk alatti elégséges szolgáltatásokat. A szakértők úgy vélik: a sztrájk elfogadottságát, társadalmi támogatottságát is növelni kellene.
2010. 11. 09. 17:50
Októberben a nyilvántartott álláskeresők 30 százaléka tartósan, vagyis több mint egy éve folyamatosan regisztrált álláskereső volt, az októberi zárónapon több mint 163 ezren kerestek ilyen régóta állást, ami az előző hónaphoz és az előző év azonos időszakához képest is növekedést jelent - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
2010. 11. 07. 10:02
Olvasói sztorik