A civil szervezet szerint az új szabályozás értelmetlen, egyetlen célja: az abortuszon áteső nők megalázása. A Nőkért Egyesület elnöke szerint a kormány az illegális abortusz felé tereli a nőket, ami életveszélyes.
Van, ahol a demokraták több százezer dollárt költöttek a Donald Trump által támogatott jelölt melletti hirdetésekre, mert úgy vélik, ellene jobb esélyük lesz.
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság június végi döntésével ötven év után írta át az abortuszhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jogi környezetet. Augusztus 2-án Kansasben kiderül, mit is gondolnak erről a választók.
Jane Roe ugyan nem lehetett a választáspárti mozgalom arca, ám az életútja pontos képet fest arról, miként lett az abortusz napjaink egyik legmegosztóbb kérdése.