Belföld

Közlöny: Pintér Sándor átírta az abortusz szabályait

Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda /MTI
Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda /MTI
A belügyminiszter rendelete szeptember 15-én már hatályba is lép. A tárca szerint a magyarok kétharmada az első szívdobbanáshoz köti az élet kezdetét.

Megjelent a Magyar Közlönyben az a belügyminiszteri rendelet, amely a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló korábbit írja át. Pintér Sándor az immár 20 éves rendelet mellékletén módosított, megváltoztatta a terhesség megszakításához szükséges kérőlapot.

A módosítás lényege, hogy az állapotos nőnek a jövőben be kell mutatnia egy olyan szülész-nőgyógyász által kiállított leletet is, amely

rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta.

A belügyminiszter rendelete szeptember 15-én már hatályba is lép. A jogi szöveg „a magzati életfunkciók működésére utaló tényező” magyarul és az orvosi gyakorlat szerint a magzat szívhangja lehet. A rendelet tehát a szívhang meghallgatásához köti az abortusz elvégzését, amit régóta követel Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője, aki szerint ez nem szigorítás, csak tájékoztatás.

Kapcsolódó
Dúró Dóra szívügye a szívhangtörvény
Szerinte elfogadhatatlan az abortuszt fogamzásgátlásként használni.

Dúró a Facebookon maga is azt írta, a kormány pártja javaslatát vette át. A politikus köszönetet is nyilvánított Gavra Gábornak, a Hetek korábbi lapszerkesztőjének, aki felkarolta a témát.

Frissítünk!

A magyarok kétharmada az első szívdobbanáshoz köti az élet kezdetét

A Hetek megkeresésére a Belügyminisztérium a módosítást azzal magyarázta, hogy a kutatások szerint a magyarok csaknem kétharmada az első szívdobbanáshoz köti az élet kezdetét. Mint írták, a szívdobbanás korszerű eszközökkel már a várandósság korai szakaszában kimutatható, ezért az egészségügyi szakmai irányelv teljesebb körben ajánlja a tájékoztatást a várandós nőknek. A rendelet az új irányelvhez igazodva módosította a szabályozást is, ezért az állapotos nőnek a terhesség megszakítása előtt meg kell hallgatnia a gyermeke szívhangját. A szakmai irányelvek ajánlásai a legjobb gyakorlatot képviselik, de nem pótolják a szakemberek döntését, ezért attól indokolt esetben dokumentáltan el lehet majd térni.

Frissítünk!

DK: Titokban szigorítják az abortusz feltételeit

A párt követeli, Orbánék árulják el, milyen további abortuszszigorításra készülnek. Ráczné Földi Judit elnökségi tag szerint a belügyminiszter minden előjel, előzetes egyeztetés nélkül egy rendeletben nyúlt hozzá a magyar abortusztörvényhez.

Pintér Sándor szélsőjobboldali ihletésű rendelete minden terhesség-megszakításhoz kötelezővé teszi egy olyan igazolás bemutatását, amely igazolja, hogy az állapotos nőnek megmutatták a magzat szívhangját.

A DK politikusa szerint a nemzetközi gyakorlatban szinte mindenütt ez volt az abortusz betiltásának egyik első lépése, mert az, aki nem kezdi el időben a folyamatot, kicsúszhat az időből, az abortusz ugyanis a terhesség 12. hetéig engedélyezett.

A DK azonnali magyarázatot vár a kormánytól:

  • miért kezdett abortusz-szigorításba, mikorra várható a következő szigorítás?
  • Hogyan hozhatnak meg egy ilyen súlyos döntést egy miniszteri rendeletben, a parlament megkérdezése nélkül?

A DK felhívja a figyelmet, hogy számos országban kezdődött ezzel a szigorítással az a folyamat, amelynek a végén betiltották az abortuszt. Ez nem a szívhangról szól, ez a döntés arról szól, hogy még egy papírt kelljen beszerezni, és abortuszra várók csússzanak ki az időből.

Korábban Ungár Péter írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Gulyás Gergelynek arról, tervezi-e a kormány az abortusz szigorítását. Az LMP politikusa erre azért kérdezett rá, mert Novák Katalin az államfőválasztást megelőző beszédében ezt mondta.

Támogatni fogom azokat, akik a fogantatás pillanatától vigyáznak az életre…

A mondat az LMP-politikus szerint arra utalt, hogy Novák Katalin hivatalba lépése után, a kormány szigorítana a szabályozáson, hiszen korábban abortuszellenes koalíciót is kötött a világ 31 másik országával. Magyarország ugyanis társkezdeményezője volt a Genfi Konszenzus Nyilatkozatának (Geneva Consensus Declaration), amely szerint „nem létezik az abortuszhoz való nemzetközi jog”. Zsigó Róbert államtitkár akkor azt kérte, tekintse irányadónak korábbi válaszát, amit még Novák Katalin helyett adott. Ez így szólt.

Az Alaptörvény teljesen világosan fogalmaz ebben a témában. »Minden embernek joga van élethez és az emberi méltósághoz. A magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti.« A Kormány a jelenleg hatályos szabályokon nem tervez változtatást.

Kapcsolódó
A magyarok túlnyomó többsége támogatja az abortusz lehetőségét
A világ 26 országában végzett kutatás szerint az idősebb korosztály elfogadóbb a terhesség-megszakítással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik