A Last Duel ráadásul őrületes sztárparádé egy őrületes sztoriban: Ridley Scott, Jodie Comer, Adam Driver, Matt Damon kosztümös-intrikus filmmel érkezik.
A Halálos iramban-filmekben már komikusan sokat emlegetett család a Fekete Özvegy-filmnek is sokkal inkább a középpontja, mint a szokásos világmentés. Spoilermentes kritika.
A máramarosi visszatérő – a Hasadékról elég nehéz lenne nem A visszatérőre, a DiCaprio számára Oscart termő túlélőfilmre asszociálni. Még a filmidő is hasonlóképp esik túlzásba: az túl hosszú, ez túlontúl rövid. Kritika.
Mert ott nem laknak, legalábbis a Tobi színei című új magyar dokumentumfilm alapján nem úgy tűnik, hogy laknának. Vagy csak hatástalanítja őket az ismerősség, a közelség?
Sőt, ami azt illet, a szokásos romkom-eszközök olyan elcsépeltek, hogy szinte már csak azok nélkül lehet jó. Épp ezért üdítő élmény Varsics Péter filmje, az Így vagy tökéletes. Kritikánkkal Magyar Mozgókép Fesztiválról jelentkezünk.
Még szerencse, mert a stúdió legfrissebb animációja egyből közönségét vesztené a friss törvények fényében. Kár lenne érte: a Luca utazás az ártatlan, boldog gyerekkorba. Kritika.