A deszantos alakulat tagjai a külsejükből ítélve Oroszország kisebbségéhez tartozhatnak, így megdőlni látszik az orosz érv, hogy csak helyi önvédelmi egységek lennének Krímben.
Az Egyesült Államok szerint nem született megállapodás Oroszországgal az ukrajnai válságrendezéséről, mint ahogy azt korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter állította orosz újságíróknak.
Április 6-án az ország szabad akaratából dönthet arról, hogy Budapest a képzeletbeli vasfüggöny nyugati vagy keleti oldalára kerüljön, ez a tétje a választásnak – mondta az Együtt-PM szövetség vezetője Pomázon.
A volt amerikai külügyminiszter az ukrajnai orosz beavatkozást Európa nácik általi lerohanásával állította párhuzamba - közölte szerdán egy kaliforniai honlap, beszámolva Clinton előző napi szavairól.
Az észt külügyminiszter egy kiszivárgott telefonbeszélgetés szerint nem tartja kizártnak, hogy valaki a korábbi ukrán ellenzéki vezetők közül bérelte fel azokat az orvlövészeket, akik a kijevi Majdanon tüntetőket és rendőröket öltek meg a tüntetések idején.
Az orosz-fehérorosz-kazah vámuniós tagállamoknak mindent el kell követniük annak érdekében, hogy az igen súlyos gazdasági helyzetben lévő Ukrajnát segítsék ki válságból - szólított fel Vlagyimir Putyin a szervezet moszkvai csúcstalálkozóján szerdán.
A globális élelmiszer- és nyersolajárakra gyakorolt esetleges hatásai révén inflációs kockázatot jelent Közép-és Kelet-Európa gazdaságaiban az ukrajnai helyzet - vélekedtek szerdai értékeléseikben a londoni pénzügyi elemzők.
Ukrán tévés újságírók buktattak le két nőt, akik az ország különböző nagyvárosaiban tűntek fel az elmúlt napokban, és magukat helybelieknek kiadva oroszbarát tüntetések élvonalában tiltakoztak a nyugat-ukrajnai "fasiszták és banderisták" térnyerése ellen.
Ruszlana az Eurovíziós Dalfesztiválon lett híres, de a kijevi tüntetéseken bátran lelkesítette a tömeget, ezért a Women of Courage (Bátor Nő) kitüntetést kapta az Egyesült Államokban.
Az ukrán rendőrség szerdán bejelentette, hogy Donyeckben megkezdte a megyei állami közigazgatási hivatal tüntetők által elfoglalt épületének kiürítését.