Nagyvilág

Infarktust kaphatott Viktor Janukovics

Nem hivatalos hírek szerint az Oroszországba menekült leváltott ukrán elnököt szívinfarktus gyanújával kórházba szállították - írja az MTI a Moszkovszkij Komszomolec című orosz lap jelentésére hivatkozva. Az újság szerint Janukovics állapotát az orvosok "súlyosnak" minősítették. Az orosz lap hírét más források nem erősítették meg.

Néhány napja olyan híresztelés terjedt el az orosz és ukrán internethasználók körében – a kijevi Majdan egyik aktivistájának Facebook-bejegyzése nyomán -, hogy Janukovics meghalt.

A hír később hamisnak bizonyult, cáfolták annak a kórháznak az orvosai, amelyben a megbuktatott ukrán elnök állítólag elhunyt. A hírre Vlagyimir Putyin is reagált. “Még meghűl majd azok temetésén, akik ilyesmit terjesztenek róla” – tréfálkozott az orosz elnök.

Janukovics néhány napja a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban tartott sajtóértekezletén azt mondta, hogy folytatni akarja harcát Ukrajna jövőjéért.

Fidel örök

Akinek a halálhírét költik, hosszú életű lesz. No, akkor Fidel Castro még 2200-ban is hosszú beszédeket fog tartani. Kuba vezénylő tábornokáról szinte minden évben érkezik egy „Fidel meghalt?” című írás, amit rendre megcáfolnak. Egy híres mexikói jós már 2008-ra időzítette Fidel halálát, de sok más jóslatával ellentétben, ez nem jött be. 2011-ben a nép előtt is megjelent, hogy bizonyítsa, él. 2012-ben testvére bizonygatta, hazugság minden Castróval kapcsolatos halálhír. Ugyanebben az évben még októberben is bőszen bizonygatták az ellenkezőjét. Castro élt, él és élni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik