Belföld

Egy jó orvoslátogató a bére mellett az évi 5 millió forintos regisztrációs költségét is kitermeli, így azt a cégek többnyire kifizették, a díj nem szorította vissza az orvoslátogatói tevékenységet, változatlan intenzítású - olvasható a Figyelőben.
2008. 11. 08. 15:00
A fővárosi önkormányzat és 246 intézménye jövő évi villamosenergia-költségének tervezése során legalább 20 százalékos áremelést vegyünk figyelembe; ezt rögzíti az az előterjesztés, amelyet Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes nyújtott be a város vezetőinek hétfői kabinetértekezletére.
2008. 11. 08. 13:51
Az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. pénteki közgyűlése jóváhagyta azt az adásvételi megállapodást, amely szerint a miskolci önkormányzat tulajdonába kerül a helyi fűtőművet építő és üzemeltető Mifű Kft. A borsodi megyeszékhely így egyike lesz azon kevés európai városnak, amely saját kezébe vette energiagazdálkodását.
2008. 11. 08. 13:43
A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc az "őszödi lemez B oldalát" teszi fel, amikor "párás tekintettel" összefogást szorgalmaz, a miniszterelnök azonban nem tarthat igényt arra, hogy a Fidesz elhiggye egyetlen szavát - Navracsics Tibor erről a Fidesz országos választmányának szombati ülésén beszélt.
2008. 11. 08. 13:05
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelet írt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének, melyben azt kéri tőle, hogy "az ország, az emberek és a magyar vállalkozások érdekében" gondolja újra korábbi véleményét, és vegyen részt a gazdasági csúcson. Orbán nem megy el.
2008. 11. 08. 11:24
Sikereinek titka az, hogy jelentős „jutalékokat” fizet ki a döntéshozóknak – erről árulkodik Alfons Mensdorff-Poully osztrák gróf egyik megtalált levele. A fegyverkereskedő közvetítette a magyar Gripeneket is, írja Lázár György Cinkos amnézia című ÉS-cikke.
2008. 11. 08. 10:58
Helyi járatú autóbusz ütközött villamosnak szombat délelőtt Szeged egyik forgalmas kereszteződésében. A lökéstől a villamos első kocsija leugrott a sínekről, de személyi sérülés nem történt.
2008. 11. 08. 10:22
A Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) elnöke kategorikusan cáfolja az elmúlt napokban megjelent, "veszettség járványról" szóló hírt, de úgy véli, hogy az ebek veszettségoltása országos nyilvántartásának hiánya súlyos közegészségügyi veszélyhelyzetet okozhat.
2008. 11. 08. 09:26
A dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt, meglehetősen brutális rendőri beavatkozásnak egyelőre nem látni az indokoltságát, Magyarország nem kapott erre vonatkozóan bizonyítékot - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Brüsszelben, a Magyar Televízió Péntek este című műsorának adott interjújában.
2008. 11. 07. 22:10
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanújával indult eljárás egy dunaföldvári általános iskolai diák ellen, aki pénteken délelőtt belerúgott tanárába - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2008. 11. 07. 18:28
Törvényt sértett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azzal, hogy nem egyeztetett a parlamenti bizottságokkal a pénteki EU-csúcs előtt a magyar álláspontról - mondta Balla Mihály, a külügyi bizottság fideszes tagja pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
2008. 11. 07. 16:45
Ellopták Taszáron egy használaton kívüli iparvágány fém alkatrészeit, a kár meghaladja a hárommillió forintot - közölte a MÁV Zrt. pécsi igazgatóságának szóvivője.
2008. 11. 07. 16:39
Amíg a munkavállalói oldal továbbra is a minimálbér emelését szorgalmazza, addig a munkaadói oldal nem kíván változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen, és bérbefagyasztást javasol - fogalmazódtak meg a vélemények az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésén.
2008. 11. 07. 15:59
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított hitelkeretről a már nyilvánosságra hozott kormányzati szándéknyilatkozaton túl nem lesz több dokumentum - mondta Tukacs István, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista tagja pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. 11. 07. 15:25
A magyar és a szlovák fél is kivárásra játszik a dunaszerdahelyi esettel kapcsolatban, a magyar kormány gyengének mutatkozik az ügyben - mondta Balla Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Budapesten.
2008. 11. 07. 15:14
Méltányosak a kormány intézkedései az idősekkel szemben, ugyanis alacsonyabb teher hárul rájuk a megszorítások következtében, mint a többi állampolgárra - mondta Jankovits György, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének (NYOSZ) elnöke. Ezzel szemben Zsák Jánosné, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület (ONYPE) elnöke szerint a 13. havi nyugdíjat érintő változtatások elfogadhatatlanok és nincs társadalmi támogatottságuk.
2008. 11. 07. 15:10
A fővárosi kormányellenes tüntetésekről ismert szervezetek demonstrációt hirdettek vasárnap estére a Borsod megyei Nagycsécsre, annak a háznak a közelébe, amelyet ismeretlenek Molotov-koktéllal felgyújtottak, és ott két roma embert agyonlőttek.
2008. 11. 07. 14:04
Olvasói sztorik