Belföld

A délpesti régióban akarják felépíteni Budapest második szemétégetőjét 2015-2020-ra, ez egy komplex energiatermelési program részeként harmadával csökkentené a távhő árát - értesült a Népszabadság.
2008. 11. 20. 06:45
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Bogdán Emil, volt MIÉP-es országgyűlési képviselő - tudatta Győri Béla, a párt szóvivője.
2008. 11. 19. 22:32
Nem lehet adó- és járulékcsökkentést ígérni akkor, amikor a járulékbevételek már csak 80,5 százalékban fedezik a nyugdíjkifizetéseket, és a hiányzó részt adóbevételekből kell pótolni – jelentette ki Korózs Lajos.
2008. 11. 19. 15:48
Robert Fico szlovák kormányfőnek – ígérete ellenére - nem áll szándékában Gyurcsány Ferenc követeléseivel foglalkozni – nyilatkozta a szlovák miniszterelnök-helyettes.
2008. 11. 19. 14:44
Az éjszaka folyamán ismeretlenek megtámadták a Fidesz budapesti harmadik kerületi szervezetének irodáját: a párt zászlóját letörték és megégették. A párt óbudai szervezete az ügyben feljelentést tett a rendőrségen – közölte Fónagy János, a Fidesz budapesti elnöke. A rendőrség garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében. Az eddigi [...]
2008. 11. 19. 14:40
Bizony lekomcsizott bennünket néhány lelkes kommentelőnk, azt követően, hogy tudósítottunk néhányszor Magyarország osztályfőnöke, Orbán Viktor tanóráiról. Hogy a nemzetféltő kedves olvasók után a nem különben kedves munkáslevelezők se maradjanak motiváció nélkül, tegnap Tiszaföldvárig autóztunk egy jó kis Gyurcsány-fórumért. Riport a kettővel ezelőtti ofőről.
2008. 11. 19. 13:10
Szerdán 2-9 fok közötti csúcshőmérsékletre, illetve havas esőre, ónos esőre számítsunk. Péntek délután viszont markáns hidegfront érkezik, amely az ezt követő éjszaka során már havazásba megy át.
2008. 11. 19. 07:19
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Molnár Csabát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárát kéri fel közlekedési miniszternek – erősítette meg az MTI információját a kormányszóvivő.
2008. 11. 18. 21:04
A Fidesz felszólítja a jegybankot, illetve a kormányt a jegybanki alapkamat azonnali és radikális csökkentésére - erről Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nyilatkozott Veszprémben. A pártelnök szerint 6 százalékos alapkamatra lenne szükség. A lapunk által megkérdezett makroelemző szerint az instabilitás miatt nem csökkenthet ennyire agresszívan az MNB.
2008. 11. 18. 16:45
Herényi Károly szerint a költségvetés rossz, ahogy az eddigiek is azok voltak, ám az országnak szüksége van büdzsére, így azt el kell fogadni. Az MDF azonban nem szavazza meg. Mint a frakcióvezető a FigyelőNetnek elmondta: annak kell elfogadnia, aki életben tartotta a kisebbségi kormányt. Villáminterjú.
2008. 11. 18. 12:43
Az Astoria csomópont és a Károly körút rekonstrukciójával, valamint a pesti korzó meghosszabbításával összefüggő, összesen 5,5 milliárd forintos programhoz 80 százalékban EU-forrásra számít a fővárosi önkormányzat.
2008. 11. 18. 12:26
A Fidesz azt üzeni a kormánynak, hogy ne merje emelni a gáz árát januárban, mert az drámai következményekkel járhat a magyar családokra nézve - mondta Fónagy János, az ellenzéki párt képviselője.
2008. 11. 18. 12:01
A mai szlovák-magyar feszültség gyökerei a trianoni szerződéshez vezethetőek vissza, amikor az első világháború győztes hatalmai arrogáns módon úgy húzták meg az új államhatárokat, hogy a magyarok egyharmada hazájának határain kívülre - részben Szlovákiába - került - mutatott rá legújabb számában a Respekt című cseh liberális hírmagazin.
2008. 11. 18. 11:45
Olvasói sztorik