Belföld

Uniós pénzből lenne gyalogosbarát a Budapest

Az Astoria csomópont és a Károly körút rekonstrukciójával, valamint a pesti korzó meghosszabbításával összefüggő, összesen 5,5 milliárd forintos programhoz 80 százalékban EU-forrásra számít a fővárosi önkormányzat.

A Városháza kommunikációs igazgatója, Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a Főpolgármesterei Kabinet kedden támogatta az úgynevezett Budapest Szíve Program első két projektjének EU-támogatású megvalósítását. A javaslatról november végén dönt a Fővárosi Közgyűlés.

Az egyik projekt keretében a Belgrád rakpart Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti szakaszán meghosszabbítják a pesti korzót. Megújulna a Március 15. tér is a Belvárosi Plébániatemplommal együtt.

Átépítik a körútat

A második program célja az Astoria csomópont és a Károly körút teljes rekonstrukciója és forgalomcsillapítás. A tervek szerint közös villamos- és buszsávot, valamint kerékpárutat alakítanak ki a körúton. Egyidejűleg kiszélesítik a járdákat, és új zöldfelületeket hoznak létre. Az igazgató közölte azt is, hogy az összesen négy programból álló Budapest Szíve Program megvalósításában szorosan együttműködik a főváros és az V. kerületi önkormányzat.

A Budapest Szíve Program keretében a történelmi városközpontban a gyalogosforgalom előtérbe helyezésére, az átmenő járműforgalom jelentős korlátozására, valamint az üzletutcák és a városi terek megújítására törekszenek. Mindezt forgalomtechnikai eszközökkel, a felszíni parkolás visszaszorításával és mélygarázsépítéssel, a zöld felületek megújításával szeretnék elérni.

Mélygarázst is terveznek

A projekt első ütemében az Astoria csomópontban megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a gyalogosok ne csak az aluljárót, hanem a felszínt is használhassák. A Károly körúton közös középső tömegközlekedési sáv lesz a buszoknak és a villamosoknak. Mellettük irányonként két-két gépjárműsáv és egy-egy kerékpárút létesül. A villamospályát – hosszú távon – a Deák tértől tovább vezetik a Bajcsy-Zsilinszky úton.

Az Astoria most (Fotó: Civertan)

Az Astoria most (Fotó: Civertan)

A fejlesztések keretében egyebek között mélygarázs létesülne a Március 15. téren, módosulna a 2-es villamos pályája a Roosevelt téren, az MTA előtt. Az Erzsébet hídról a forgalom levezetését a Belvárosba két forgalmi sáv biztosítaná, míg Buda felé három sáv haladna.

A projektek megvalósítására létrehoznak egy önkormányzati városfejlesztő társaságot, kft.-t. Cél az is, hogy a városrehabilitációs projektek jelentős magántőke-bevonást eredményezzenek – közölték az ülés részvevői.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik