Belföld

Gyurcsány felkérte Molnár Csabát közlekedési miniszternek

A kormányfő azt kérte Molnár Csabától, hogy december 1-jével vegye át a tárca irányítását. A közlekedési miniszterjelölt bizottsági meghallgatása várhatóan a jövő héten lesz, az azt követő hétfőn pedig munkába is áll.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán felkérte Molnár Csabát közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek; a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium jelenlegi államtitkára elvállalta a felkérést – közölte Daróczi Dávid. A kormányszóvivő kitért arra, hogy a miniszterelnök egyeztet Bajnai Gordon gazdasági miniszterrel, mielőtt államtitkárt jelöl Molnár Csaba helyére.

Szabó Pál közlekedési miniszter október 6-án, a Monorierdőnél bekövetkezett, négy halálos áldozatot követelő vonatbaleset miatt mondott le. A miniszterelnök akkor ezt azzal fogadta el, hogy a tárca vezetője addig a helyén marad, amíg meg nem találják az utódját.

A 33 éves, jogász végzettségű Molnár Csaba az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, és a Magyar Progresszív Társaság Platform alelnöke. A szocialista politikus 2006 óta országgyűlési képviselő, idén februártól májusig az Új Tulajdonosi Program miniszterelnöki megbízottja. Május 20-tól a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik