25 év után visszavonul a megszámlálhatatlanul sok videójátékkal és egyéb termékkel megtámogatott, világszerte népszerű japán rajzfilmsorozat, a Pokémon főhőse, Ash Ketchum, és hű társa, Pikachu, a cuki, de megrázó élményekre képes sárga zsebszörny.
Az 1996-ben elindult, több különböző animesorozatot, -filmet és videójátékot magába foglaló univerzum rajzfilmjeinek eddig a különböző, pokélabdákban élő zsebszörnyek – azaz a pocket (zseb) és monster (szörny) szavak ötvözésével elnevezett pokémonok – mellett két fix pontja volt:
- Ash Ketchum: a világ legnagyobb pokémonmestere címért küzdő, állandóan baseballsapkát viselő, az első epizód óta 10 éves fiú (ebben az univerzumban a pokémonmesterek a szabadban élő pokémonokat labdákkal begyűjtő, egymással az erre a célra felkészített zsebszörnyeik segítségével párbajozó megbecsült figurák);
- és kedvenc pokémonja, Pikachu: a testéből áramot kilőni képes, de ennek ellenére cuki sárga, rágcsálószerű lény, aki a zsebszörnyek többségével ellentétben nem hajlandó bemenni a pokélabdájába, ezért mindig Ash-sel van.
Azonban 25 évnyi vándorlással, pokémonokkal való párbajozással, és hőstettekkel teli kalandozás után Ash megnyerte a pokémonok univerzumában világbajnoksággal felérő World Coronation Seriest – vagyis elérte a végső célját –, ezért átadja a főszereplő stafétáját egy másik karakternek, és vele együtt Pikachu is távozik a sorozatból.
De honnan indult ez az ezredforduló idején csak Pokémonmániának nevezett őrület? És a jelenség arcává váló két karakter?
Az egész egy gyerekkori bogárgyűjtést visszasíró játéktervezővel kezdődött
A kiterjesztett valóság (AR – Augmented Reality) eszközét és a GPS nyújtotta lehetőségeket kihasználó Pokémon GO nevű, egy időben sok balesetért felelős telefonos játék pár évvel ezelőtti megjelenéséig a videójátékok iránt közömbös emberek azt gondolhatták, hogy a Pokémon csak egy azok közül az audiovizuális kulturális termékek közül, amiket videójátékok megjelentetésével is felturbóztak. Azonban ennek pont az ellenkezője történt.
Szóval Ash Ketchum nem a rajzfilmben bemutatott Pallet városból indult útnak az anime legelső, 1997-es részében, hanem egy évvel korábban a Pokémon Red és Pokémon Blue névre keresztelt első Game Boy-játékok Pallet városából. Bár itt még nem így hívták, világszerte ismert nevét az amerikai piacra találták ki úgy, hogy a vezetékneve a franchise mottójára – „Gotta catch’em all!” („Szerezd meg hát mind!”) – rímeljen. Mondjuk, Pikachut már az anime készítőinek ötlete alapján tették a főhős állandó társává.
A játék ötlete a Nintendo Game Boy-ának 1989-es megjelenése után egy évvel pattant ki egy akkor 24 éves játéktervező, Tadzsiri Szatosi fejéből, de a megjelenésére még hat évet kellett várni. Tadzsiri a japán főváros akkoriban városiasodó agglomerációjában nőtt fel, és gyerekként bogarakat, ebihalakat és rákokat gyűjtött.
Machidában nőttem fel, ami Tokióban volt, mégis sok zöld területtel. (…) De amikor középiskolás voltam, a vasútállomásom előtti horgászhely eltűnt, és egy játékterem jelent meg a helyén. Nem tudtam többé bogarakat fogni. Ekkor kezdtem el a Space Invaders-szel és a Galaxy Wars-szal játszani
– emlékezett vissza egy Nintendo honlapjára két évtizeddel ezelőtt feltöltött interjúban arra az időszakra, amikor a természet helyett jobb híján a videójátékok világában kezdett elmerülni.
I will release a remake for Pokemon Diamond and Pearl in 2 years! pic.twitter.com/hXXlcIqxNi
— Satoshi Tajiri (@RealSatoshiTaji) September 21, 2016
Ez a szenvedélye először egy Game Freak című, főként videójátékok játékmenetének leírását, kódjait és egyéb titkos trükkjeit bemutató, éveken át megjelenő fanzine kiadásában csúcsosodott ki. Azonban a ‘80-as évek végén unalmasnak találta az akkoriban megjelenő új játékokat – melyeket a játékgépek mellett már a Nintendo NES (azaz Nintendo Entertainment System), a főként Super Nintendóként ismert SNES és Game Boy nevű eszközeire, valamint a SEGA konzoljaira is kiadtak Japánban –, ezért a fanzine illusztrálásáért felelős társával, Sugimori Kennel úgy döntöttek, a Game Freak nevet megtartva ők is belevágnak a játékfejlesztésbe.
Az igazi Ash Ketchum és az igazi riválisa
Első, Game Boy-ra kiadott játékuk sikere, és a Pokémon ötletének megszületése után meg is keresték az ötlettel a Nintendót, akik csak azért rendelték meg a később Pokémon néven ismertté vált játékot, mert a Game Freak első fejlesztése annyira jól fogyott Japán-szerte. Illetve a biztonság kedvéért bevonták a fejlesztésbe a játékfejlesztés legnagyobb élő legendáját, Mijamoto Sigerut, aki Super Mario, Donkey Kong és Zelda megalkotásáért is felelős.
Tadzsiri ötlete a gyerekkora iránt érzett nosztalgia mellett a Nintendo első kézikonzoljának fejlesztésén, a két eszköz összekötésére, így páros játékra is lehetőséget adó kábelen, és az első videójáték szerepjáték (RPG), a Legend of Zelda játékmenetén alapult.
A játékban egy kezdő pokémontanítót kell irányítani több város között, akivel össze kell szedni mind a 151 zsebszörnyet, illetve legyőzni a városok pokémonmestereit – vagyis azok bajnokává kell válni. A játékból rögtön két változatot dobtak piacra, egy kéket (Pokémon Blue) és egy pirosat (Pokémon Red), és egyik verzión sem tették elérhetővé az összes pokémont, hogy a játékosoknak a teljes gyűjtemény eléréséhez a virtuális labdába zárt, és párbajok során erősített zsebszörnyeiket kelljen cserélgetniük egymással a Game Boy-okhoz kiadott kábelek segítségével (amikkel egyébként egymással is tudnak párbajozni).
Képzeld el, ahogy egy ízeltlábú ide-oda mozog egy kábelen
– mutatta be képletesen az ötletet a Time magazinnak 1999-ben adott interjújában a pokémonok megálmodója, aki a játékkal tudatosan reflektált a családjukkal maradó, mégis hobbijukba menekülő és elidegenedő japán fiatalok élethelyzetére, és az árnyékcsaládoknak nevezett, egy háztartásban, de nem együtt, hanem egymás mellett élő családtagok jelenségére – ami akkoriban kezdett tömegessé válni a szigetországban.
Ezt Tadzsiri személyes tapasztalatból tudta. A sorozatot elindító Pokémon-játékok története – még az anime japán sikere után Pikachuval, mint kezdőpokémonnal kiadott Pokémon Yellow is – sokatmondóan úgy kezdődik, hogy a játékos karaktere a szobájában nintendózik a tévé előtt. Majd leteszi a kontrollert, és kimegy a házból – közben a nappaliban lévő édesanyja is a tévénézésbe menekül ahelyett, hogy a gyerekével foglalkozna – mutatja be a Pokémonok történetének legelső intróit a BBC zsebszörnyek történetéről szóló cikke.
(A fejlesztők egyébként az egyik város egyik épületében még saját magukat és a számítógépeiket is elrejtették a rend kedvéért, és természetesen beszélni is lehet velük.)
A Pokémon Blue és a Pokémon Red sikere után először kiadták a gyűjtők számára a kosaraskártyáknál is értékesebbnek számító pokémonkártyákat – amik miatt nemrég épp egy NFL játékos dobta el végleg magától az amerikaifoci-labdát. Aztán elkészült az anime és a generációk agyába egy életre beleégő főcímzene is, és az egész világ megismerte Szatosit – vagyis immár Ash Ketchumot.
Azóta sokan követték a videójáték-adaptációk előfutárát
A franchise eddig számtalan videójátékot és folytatásokban megjelenő rajzfilmsorozatot élt meg, és még a mozivásznat is rendszeresen meghódítja egy-egy évente jelentkező új filmmel – melyek közül az első rész, az 1998-ben megjelenő Pokémon: Az első film – Mewtwo visszavág a Toy Story – Játékháború 2. következő évi megjelenéséig a legtöbb bevételt termelő animációs filmnek számított.
De a második legtöbb bevételt hozó filmes videójáték-feldolgozás is a Pokémon-franchise egyik tagja, a Detektív Pikachu című spinoff-játék azonos című filmváltozata, amely itthon is nagyon népszerűnek számított.
A Pokémon GO-val még az első játék megjelenése után két évtizeddel is képesek voltak a telefonos játékok forradalmasítására – az egészpályás letámadással pedig már több generációban is jelentős rajongói bázisra tettek szert. Akiknek még vidámparkokat is építettek.
Nem a Pokémon volt az első videójátékon alapuló anime vagy film, de nem mindenki tudja, hogy a Super Mario fivérek kalandjaiból és a 90-es évek ikonikus verekedős játékából, a Street Fighterből is készült animesorozat. (Előbbiből még az amerikai piacra szánt amerikai rajzfilmek is – az egyik, VHS-en magyarul is megjelenő animációs filmben például Marióék a Fehér Házat mentik meg Bowseréktől, ráadásul a történetben még az akkori first lady, Nancy Reagan is felbukkan).
A videójátékok ‘90-es években készült filmes feldolgozásai többnyire borzalmasan sikerültek. Az 1993-as Super Mario Brothers – amiben Bob Hoskins játszotta Mario Mariót, az öccsét, Luigi Mariót pedig John Leguizamo –, valamint a brutális kivégzéseiről hírhedt Mortal Kombat 1995-es filmváltozata – amiben Christopher Lambert játszotta Raiden villámistent – is megbukott a kasszáknál.
De a Street Fighter kor sztárjainak főszereplésével elkészített 1994-es filmváltozata (Street Fighter – Harc a végsőkig) sem tudott olyan ütős lenni, mint egy hadouken Ryutól, a benne játszó sztárok ellenére sem. Raul Julia utolsó filmje ugyanis a másik főszereplő, a pozitív hős, Jean-Claude van Damme heti 10 ezer dollárba kerülő kokainéhsége miatt a rendező elmondása alapján felért egy rémálommal.
Mivel már az első – videójátékon alapuló, azzal karöltve megjelenő – rajzfilmsorozatot is imádta az egész világ, ezért a Pokémon az azóta tonnaszámra megjelenő videójáték-adaptációk első sikeres előfutárának tekinthető. Még akkor is, ha nem vesszük figyelembe az egy ideig a legtöbb bevételt termelő, egészestés animációnak számító Pokémon: az első film – Mewtwo visszavág sikerét. Az ezredforduló idején ugyanis igazán elsöprő sikere inkább a tévében sugárzott rajzfilmsorozatnak volt.
