Szórakozás

Nagyot nézett a 3 gyerekes multimilliomos, amikor az orvosok közölték vele, születése óta steril

Egy pillanat alatt összeomlott az élete a brit férfinak. Most nagyon szeretné tudni, ki az apa. És beperelte volt feleségét, akinek milliókat fizetett gyerektartásra.

Nem tudod, mi a valóság, mi nem az. Olyan, mintha a Mátrixban élnék

Így jellemezte a Daily Mailnek adott interjújában az 55 éves Richard Mason, milyen érzés volt, amikor az orvosoktól megtudta, hogy egész életében steril volt, és teljes képtelenség, hogy gyereke legyen.

A multimilliomos férfit sokkolta az információ. Volt felesége ugyanis három fiúgyermeket szült neki. És most kiderült, nem ő az apjuk.

A Walesben élő férfi 2016-ban, nyolc évvel a válása után tudta meg a hírt, hogy a most 23 éves fiának, és 19 éves ikreinek mégsem ő az apja. Masont cisztás fibrózissal diagnosztizálták, ugyanazzal az örökletes betegséggel, ami egyik testvére halálát is okozta. Orvosa egyben közölte vele azt is, hogy az ezzel a betegséggel élő férfiak képtelenek a gyereknemzésre.

Biztos rossz a a diagnózís, mert van három fiam.

Mason elmondása szerint ez volt az első, amit mondott az orvosnak, abban bízva, hogy ez bizonyítja, nem is beteg. Azonban kiderült, hogy az orvosoknak volt igaza. A gyerekein elvégzett DNS-vizsgálat megállapította, hogy nem ő az apja a gyermekeinek.

Az üzletember ezután pert indított volt felesége, az 54 éves Kate ellen, aki a 2008-as válásukkor négymillió fontot, azaz nagyjából 1,4 milliárd forintot kapott tőle. Emellett Masonnak havonta egy nagyjábló egymillió forintnak mefelelő összegű gyerektartási díjat is kellett fizetnie. És miközben az valódi apuka Mason szerint egy vasat sem fizetett a gyerekeinek, Kate éveken át még több és több pénzt próbált kiszedni belőle.

Mason két pert is indított Kate ellen. Egyrészről a váláskor neki ítélt négymillió font, valamint az évek során kifizetett újabb milliók egy részét szeretné visszakapni. Valamint kártérítési pert is indított ellene, apasági csalás miatt. Ügyvédje szerint még soha nem indítottak ilyen pert Nagy-Britanniában. A nő a Mail cikke szerint pár hete beleegyezett, hogy negyedmillió fontot visszaadjon.

Közben Mason a Mailnek elmondta, már csak egy dolgot szeretne nagyon tudni. Hogy ki a három fiú apja. Lenne hozzá pár kérdése. 

A kiemelt kép illusztráció.  Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik