Szórakozás

Az ügyészség döntött a Curtis elleni feljelentés ügyében

Alig egy hete teregette ki a szennyest Majka egy koncerten, amikor közölte, kirakják Curtist a csapatból, drogproblémái miatt. A rajongók egy része megértette a rapper-műsorvezető döntését, mások azonban úgy gondolták, rendesen keresztbe tett egykori barátjának és társának.

Curtis a színpadról üzent: Majka nem a barátom
Szerinte, aki elárulja a másikat, az nem barát.

A Fővárosi Főügyészség a Blikk érdeklődésére azonban elmondta, hogy sajtóhírek és internetes posztok alapján nem indítanak nyomozást, csakis feljelentés esetén indulhat eljárás.

A napokban ez is megtörtént, Tényi István a szegedi ügyészségen bejelentést tett ismeretlen tettes ellen kábítószer-birtoklás gyanúja miatt. Indoklása szerint Majka a SZIN-en nagy nyilvánosság előtt beszélt Curtis drogproblémáiról, amelyet ő el is ismert, és a hatályos magyar jogszabályok értelmében nemcsak előállítani és terjeszteni tilos kábítószert, de birtokolni is.

A szegedi ügyészségen már el is bírálták a bejelentést, és úgy döntöttek, ennek ellenére sem indítanak eljárást Curtis ellen, mert nem gyanítanak bűncselekményt – tudhattuk meg az RTL Klub Híradójából.

Kiemelt kép: Instagram

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik