Mindenki élete más, természetesen az enyém is eltér az átlagtól. Nem tipikus «szeretőség», hisz én özvegy vagyok, ő elvált. Férjemmel egy cégnél dolgoztak anno, volt párom a hazai, ő pedig egyik külföldi kirendeltségen. Ez idő alatt állítólag megcsalta a neje, ezért nagyon csúnya váláson vannak túl. Talán még mindig szereti az exét? Néha ez is felmerül bennem. A férjem temetése után nem volt lelki ereje, hanem néhány évvel később, egy levélváltás után felkeresett, amiben megkérdezte, hogy vagyok, miképp alakult az életem. Hajnalig beszélgettünk a nappaliban, majd – mivel mindketten szinglik voltunk – a hálóban kötöttünk ki.
Olvasónk, Viki írta meg a 24. hu Így jártam blogjának, hogyan sodródott a szerető státusz felé úgy, hogy elvileg ő is és a férfi is egyedülálló emberek. Helyzetük nehéz, hiszen mindketten meggyászolták, és talán még ma is gyászolják a volt párkapcsolatukat. Amit Viki ír a kapcsolatuk minőségéről, iskolapéldája annak, milyen az, amikor a férfi nem akar elköteleződni, és csak időnként van igénye arra, hogy nő legyen mellette. A teljes levél tartalmából kiderül az is, milyen személyiségű a férfi.
„Lényegében ő döntött, én pedig rábólintottam: csak szex és más semmi, merthogy őt nagyon megviselte a válás, még csak együtt élni sem kíván senkivel. Egyébként is visszament külföldre, gyerekei időközben felnőttek. Én beleszerettem, az ő érzéseivel nem vagyok tisztában. A problémám az, hogy nagyon ritkán és rendszertelenül tud hazajönni, amikor találkozunk, akkor sincs semmi egyéb közös program, mozi, színház, vacsora étteremben például. Időnként bánom, hogy belementem ebbe az egyezségbe.
Pár éve nagyon kiborultam, akkor azt mondtam, legyen vége, így nekem nem jó mégsem. Erre csak annyit válaszolt, hogy túl korán feladom. Folytattuk. Domináns személyiség, diplomás mérnök, a humora is lehengerlő. Írásban néha nagyon nyers tud lenni, de amikor megjelenik az ajtóban kisfiús mosolyával, minden rosszat elfelejtek. Sokat beszélgetünk, de faggatni nem szabad, néha mesél a nehéz gyerekkoráról. Olyankor áhítattal hallgatom, és örülök, hogy ennyit is kapok belőle. De vajon meddig fogom bírni így, hogy a hétköznapjaim olyanok, mint bármelyik egyedülálló nőnek? Hisz titkos viszonyunkról egy barátján kívül senki nem tud, és ez néha még izgalmassá is teszi az egészet. Elnézést, hogy hosszan írtam, de talán így kerek és érthető a történetem.”
Mit lehet tenni?
A probléma az, hogy bár párkapcsolatban van, még sincs valójában társa olvasónknak, sőt, a sorok közt érezhető, hogy a párkapcsolati magány érzése is az uralkodó érzések egyike. Bár évek óta együtt vannak távkapcsolatszerűségben, még sincsenek egymás életében, sőt, olvasónk nincs tisztában a férfi érzelmeivel. A kapcsolatot mások előtt nem vállalják fel, ha találkoznak, akkor is a négy fal között teszik.
A párkapcsolatok hosszú távon akkor életképesek, ha mindenki tisztában van a másik érzéseivel, ha az úgynevezett csereértékek egyensúlyban vannak, és ha van közös jövő. Természetesen ehhez hozzátartozik az is, hogy a hétköznapokban együttműködnek, egymás társai, képesek megbeszélni a konfliktusokat és konstruktívan meg tudják oldani a felmerülő gondokat. Azaz nem arról szól a kapcsolat, hogy az egyik fél kijelöli a határokat, a másik pedig vagy betartja vagy mehet, ahova akar.
Négy alappillér van, amiknek működniük kell, és amikre ha rossz osztályzatot adnánk, érdemes elgondolkodni, valóban megfelelő-e számunkra a párkapcsolat. Ezek a következők:
- szex
- érzelem
- lelki kötődés
- emberi kötődés.
Ha a kapcsolat minősége jó, a partnerek viszonylag szeretik egymást, és csak a felvállalással illetve a közös jövő hiányával van gond, akkor fokozatosan, apró lépésekben ki lehet alakítani, hogy teljessé váljon a valójában nem is szeretősdi kapcsolat. A kérdés csak az, hogy mindketten ezt akarják-e, vagy az egyik félnek a jelenlegi helyzet tökéletesen megfelel, és lelkileg teljesnek érzi.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: 24.hu/Besenyei Violetta
