Forma-1

176 verseny óta nem voltak ilyen izgalmak a Forma-1-ben

Korábban a témában:

Valtteri Bottas beleköpött a levesbe, a Mercedes finn pilótája életében először megnyerte a Brit Nagydíj időmérőjét, így idén negyedszer, pályafutása során indulhat az élről.

És hogy miért írtuk, hogy beleköpött a levesbe? Azért, mert Lewis Hamilton és a brit szurkolók is abban bíztak, hogy a címvédő nyeri majd az időmérőt, Bottas azonban hat ezreddel gyorsabb volt.

Bottas megfricskázta a hazai pályán pole-ra hajtó Hamiltont
Hiába tepert nagyon a címvédő, hat ezreddel gyorsabb volt a Mercedes finn pilótája.

Utoljára 176 versennyel ezelőtt, a 2010-es Német Nagydíjon volt ennél szorosabb időmérő, akkor Sebastian Vettel két ezreddel autózott jobb köridőt, mint Fernando Alonso.

„Az ilyen napok emlékeztetnek arra, miért is érdemes csinálni. Egész hétvégén nagyon közel voltunk egymáshoz Lewiszal, de sikerült egy jó kört produkálni, amivel megszereztem a pole-t” – mondta Bottas. Míg Hamilton azt nyilatkozta, hogy egyszerűen nem ment elég jól.

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 15.10-kor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

3. sor:
Pierre Gasly (francia, Red Bull)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

4. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Lando Norris (brit, McLaren)

5. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)
Nico Hülkenberg (német, Renault)

6. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

7. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Romain Grosjean (francia, Haas)

8. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

9. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

10. sor:
George Russell (brit, Williams)
Robert Kubica (lengyel, Williams)

Kiemelt kép: Andrej ISAKOVIC / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73910158, Klinghammer Istv·n ·ltal vezetett TisztessÈges V·laszt·sÈrt AlapÌtv·ny szÈkhelye a Csalog·ny utca 12-ben., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.